Nyelvi figyelő
A gigerli átalakulása

    Társas összejöveteleken, bálokon, lakodalmakban ma is népszerű az a polka, amelynek így hangzik a refrénje: „Snajder Fáni de azt mondta, / Nem kell néki piros szoknya. / Inkább kell néki gigerli, / Aki őt felingerli.” – Csakhogy újabban nem épp így éneklik. Értelmetlennek találva a gigerli szót, az ingerlő szóval helyettesítik az emberek, ennek következtében pedig a vonatkozó névmási kötőszó is átalakul: „Inkább kell neki ingerlő, / Ami őt felingerli." Van, aki persze kissé elbizonytalanodik, amikor a szóban forgó sorokig ér a nóta menete, de a polka lendülete kisegíti a bajból, éppenséggel mormolhat is valamit a különös gigerli szó helyett, ha más nem jut eszébe.
    Gigerlinek nevezték a százvalahány esztendeje az olyan férfit, aki túlságosan nagy gondot fordít a külsejére, a ruházatára. Ma inkább piperkőcnek, divatbábnak, divatmajomnak, szépfiúnak, bájgúnárnak stb. mondanánk, attól függően, hogy milyen beszédhelyzetben terelődik rá a szó, és milyen fokú rosszallással viseltetünk az illető iránt. A ma már elavultnak számító gigerli sző ausztriai német eredetű. A Gigerl a Traun–Enns vidéki nyelvben kakast jelent, utóbb kezdték személyre vonatkoztatni. A tollait mutogató, peckesen lépkedő kakas és a felcicomázott, orrát fenn hordó piperkőc közti párhuzam kézenfekvő.
    No és a piperkőc? Ezt a szót inkább ismerik a mai beszélők, de nyilván kevesen tudják min alapszik, hogyan jött létre. Ez a 'kínos gonddal öltözködő, külsejével nevetséges módon sokat törődő férfi' jelentésű szó nyelvújítási alkotásnak számít, voltaképpen a latin piper szónak a származéka (amely borsot jelöl). A piperés szó eleinte fűszeres ételre vonatkozott, később cikornyás, sallangos beszédre vagy írásra, majd pedig díszes, felcicomázott személyre is. Belőle jött létre a 'fűszer; díszítés; cikornya vagy sallang; illetőleg cifrálkodás' jelentésű pipere főnév, a piperéz ige, valamint a szóban forgó piperkőc főnév. Ezt az utóbbit annak idején piperőc alakban is használták, de a piperkőc maradt meg (lehetséges, hogy éppen a hasonló képzésmódú gyerkőc főnév hatására).
    Itt van aztán a ficsúr is, amely hasonló jelentésű és korú, mint a gigerli. Ma már enyhén régiesnek számit. 'Nyalka fiatalember', illetve 'nyegle modorú fiatalember' jelentésben használják. Ez a szó eredetileg az erdélyi tájnyelvben élt a román 'legény, fiú, szolga' jelentésű fecior szó magyar megfelelőjeként. Merőedény, malomban használatos vámoló edény jelölésére is használták. Ez azzal magyarázható, hogy a magyar nyelvszokás a mérő és egyéb eszközöknek a rendesnél kisebb fajtáját fiúra, legényre utaló szóval nevezi meg (fickó, ládafia stb.). A fickó nyelvjárásokban kis mérőedényre utal, a ládafia pedig a régi népnyelvben bútorként használt láda rövidebb belső oldalán levő kis rekeszt jelölt (amelyben pénzt vagy más értéktárgyat tartottak). Ahhoz, hogy a sokáig ficsor alakban használt szóból végül is ficsúr lett, többek között az is hozzájárult, hogy a beszélők az úr szót érezték bele.
    A gigerli esete arról tanúskodik, hogy a nyelvet használó közösség a számára semmit sem mondó elemeket átalakítja, hogy „érthetők” legyenek. Nemcsak mai idegen szavak juthatnak erre a sorsra, hanem elavultak is.

Dr. Molnár Csikós László