Aki ma is itthon van igazán otthon
Fehér Nóra, a Kormorán együttes énekesnője hisz az álmai megvalósulásában

    Néhány héttel ezelőtt nagy sikerű jótékonysági koncertet adott az adai színházteremben, azután négy évtizedet felölelő hangversennyel ünnepelte a Kormorán együttes fennállásának negyvenéves jubileumát a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, majd eljátszotta élete első kőszínházi előadásbeli szerepét a Győri Nemzeti Színházban. Fehér Nóra, a Kormorán együttes moholi születésű énekesnője emellett az elmúlt évben részt vett egy tízállomásos egyesült államokbeli és kanadai turnén, rendszeresen szerepelt a Komáromi Magyar Lovasszínház előadásaiban és számos kiváló hangulatú koncertet adott a Kormorán együttessel, ennek tagjaival végre Vajdaságba is eljutottak.

Fehér Nóra

    – Az Adán nemrég tartott Békét és reménységet! című koncert ötlete úgy született meg, hogy Budapesten évről évre részt veszek a Vajdasági Baráti Egyesület jótékonysági Mikulás-estjén, amelynek bevételét a szervezők általában valamely vajdasági intézmény vagy egyesület javára szokták felajánlani. Ennek apropóján pattant ki a fejemből az az ötlet, hogy miért ne lehetne itthon is életre hívni valami hasonló kezdeményezést, és akkor kerestem meg az adai Szarvas Gábor Könyvtár illetékeseit azzal az elképzeléssel, hogy jótékonysági koncertet szeretnék adni. Szerencsére nagyon megtetszett nekik az ötlet, és sokat segítettek abban, hogy megvalósulhasson az elképzelésem, de természetesen nemcsak ők, hanem nagyon sokan mások is. Rendkívül hálás vagyok nekik, csakúgy, mint azoknak, akik eljöttek és meghallgattak, illetve ezáltal hozzájárultak a könyvtár gyermekrészlegének otthonosabbá tételéhez is, hiszen az adai jótékonysági koncertnek ez volt az elsődleges célja – hangsúlyozza Fehér Nóra, akinek saját bevallása szerint a zene gyermekkora óta meghatározó szerepet tölt be az életében.
    – Már egészen kicsi koromban is énekeltem egy ifjúsági kórusban, valamint a moholi Csobolyó Művelődési Egyesület népdalkórusában, később, a Zentai Gimnázium tanulójaként szólóban is mind többet léptem fel, hiszen miután a tanáraim felfigyeltek arra, hogy jól énekelek, próbáltak minél több fellépési lehetőséget biztosítani számomra a különféle rendezvényeken. A zentai Stevan Mokranjac Alsófokú Zeneiskolában szólóéneket tanultam, aminek köszönhetően, úgy érzem, rendkívül sokat tudtam fejlődni, és amikor eldöntöttem, hogy Magyarországon fogom folytatni a tanulmányaimat, akkor a Szegedi Tudományegyetemen első szakként ugyan a néprajz szakot jelöltem meg, másodikként viszont már az éneket választottam. Ha mai szemmel visszatekintek ezekre az évekre, nagyon érdekes látni, annak ellenére, hogy tanulás szempontjából soha nem az ének meg a zene volt az első helyen, mégis folyamatosan jelen volt az életemben, egyfajta búvópatakként, egyszercsak a felszínre tört, és minden mást háttérbe szorított. Már egészen fiatalon elkezdtem különféle együttesekben is énekelni, ma is mosolyt csal az arcomra, ha a tinédzserkori Garázs együttesre gondolok, amelyet akkoriban egyfajta lázadásként éltem meg, majd jött a Baraparty együttes, ami rendkívül fontos mérföldkövet jelentett az életemben, hiszen hatalmas szerelem volt számomra, egyrészt a blues zene miatt, másrészt amiatt, mert a mai napig imádom Virág Imre dalait, és titkon nagyon vágyom arra, hogy egyszer majd megszülethessen egy olyan album, amelyen újra Imre dalait énekelhetem, Fehér Nóraként, a Kormorántól és az összes többi munkámtól is függetlenül – magyarázza Nóra, aki 2010-ben lett a Kormorán együttes énekesnője.

A Kormorán együtt áprilisban a zentai Városi Sportcsarnokban is fellépett

    – A Kormorán nagyon-nagyon jó időszakban talált rám, hiszen az egyetemista éveim alatt, egyebek mellett a néprajz szaknak is köszönhetően, egyre fontosabbá vált számomra a gyökereinkhez való visszanyúlás, valamint az értékeink és a hagyományaink felkutatása, illetve továbbéltetése. A Kormorán alapvetően folkrock zenekar, amely nagyon sok népzenei elemet használ fel a dalaiban, így azáltal, hogy az együttes énekesnője vagyok, arra is lehetőségem nyílik, hogy a népzene iránti szeretetem mind jobban kiteljesedjen. Évek óta minden nyáron járok Erdélybe különféle néptánc-táborokba, ezekben igyekszem folyamatosan bővíteni a tudásomat, és még inkább magamba szívni mindazt, amit kizárólag a népzene és a néptánc adhat az embernek. Úgy érzem, az elmúlt évek során meg tudtam hálálni azt a bizalmat, amelyet a zenekar vezetői akkor helyeztek belém, amikor úgy döntöttek, hogy huszonegy évesen lehetőséget adnak arra, hogy egy akkor már harmincöt éves múltú zenekar tagja lehessek. Maga a döntés persze korántsem volt könnyű, hiszen annak ellenére, hogy óriási megtiszteltetésnek éreztem azt a lehetőséget, amellyel kecsegtettek, tisztában voltam azzal, ha úgy döntök, hogy elfogadom, akkor fenekestül felfordul majd az életem. Ez így is történt. Hátat kellett fordítanom a szegedi életemnek, és Budapestre kellett költöznöm, ezáltal sokkal távolabb kerültem a szeretteimtől, ráadásul nem is tudtam annyit hazajárni, amennyit szerettem volna, és azzal is meg kellett birkóznom, hogy egyedül vagyok, hiszen úgy költöztem fel Budapestre, hogy a zenekar tagjain kívül gyakorlatilag senkit sem ismertem. Ezért próbáltam olyan helyre költözni, ahol nagyon sokan vannak, és szerencsére sikerült is találnom egy olyan albérletet, ahol hatan laktunk. Mindez nagyon sokat segített abban, hogy leküzdjem a félelmeimet, valamint abban is, hogy felszabaduljak, és könnyebben felvegyem a budapesti élet ritmusát – emlékezik vissza Nóra, akinek eleinte nem volt könnyű a beilleszkedés, ahogyan az sem, hogy elfogadtassa magát a közönséggel.
    – A zenekaron belül tíz éven át egy olyan formáció működött, amelyet a közönség nagyon megszeretett, éppen ezért az a váltás, amely 2010-ben bekövetkezett, sokakat hideg zuhanyként ért. Mivel a közönség tagjai közül sokan nem értették, hogy miért került sor minderre, a pozitív visszajelzéseken kívül mellett eleinte igen sok negatív kritikát is kaptam, éppen ezért rendkívül nagy feladatot jelentett számomra, hogy mind a közönségnek, mind önmagamnak meg tudjak felelni. Nagyon sokat sírtam az elején, de a zenekar tagjaitól annyi támogatást kaptam, hogy mindig tudtam belőle erőt meríteni, ezért még ma is nagyon hálás vagyok nekik – fogalmaz Nóra, akinek életébe a zenekart követően csakhamar a színház is belépett, mégpedig annak köszönhetően, hogy a Komáromi Magyar Lovasszínház egyik előadásában kapott szerepet.

Nóra decemberben az adai színházteremben adott jótékonysági koncertet

    – Az, hogy bekerülhettem a Komáromi Magyar Lovasszínházba, egyértelműen a Kormoránnak köszönhető, ugyanis amikor a zenekar vezetője, Koltay Gergely a színház számára készítette a Honfoglalás című előadást, akkor a zenekar tagjaként a stúdiófelvételek során jómagam is közreműködtem, igaz, akkor még csupán a kórusrészekhez adtam a hangomat, és Gergő egyszercsak megkérdezte, hogy lenne-e kedvem játszani is az előadásban. Nagyon meglepődtem a kérdésén, de azt válaszoltam neki, miért ne, szívesen kipróbálnám magam ebben is, erre azt felelte, jó, akkor írnak bele még egy szerepet. Így született meg Árpád vezér szeretőjének a figurája, ezt jómagam alakítottam a produkcióban, és nagyon élveztem, hiszen a lovasszínháznak eleve van egy olyan varázsa, amit nem nagyon lehet mással összehasonlítani, és ezért is örülök annyira annak, hogy azóta is folyamatosan számítanak rám, olyannyira, hogy ma már a színház szinte összes előadásában kapok valamilyen szerepet. Mivel nincs színészi végzettségem, mindig próbálom figyelni a kollégákat, és minél több mindent ellesni tőlük annak érdekében, hogy folyamatosan fejlődhessek, sőt, szerencsére vannak olyan kollégáim, akik szívesen segítenek nekem ebben, időről időre hasznos tanácsokkal látva el, és ezáltal nagymértékben hozzásegítenek ahhoz is, hogy meg tudjak szabadulni a gátlásaimtól, és le tudjam győzni a saját korlátaimat, illetve ezáltal úgy tudjak az általam megformált karakterek bőrébe bújni, hogy az alakításom természetes és őszinte legyen, ugyanakkor egy kicsit magam is megjelenjek benne. A színház tehát állandó tanulási folyamatot jelent az életemben, de úgy érzem, szükségem van rá ahhoz, hogy igazán ki tudjak teljesedni – magyarázza Nóra, aki nemrég élete első kőszínházi előadásbeli szerepét is eljátszhatta a Győri Nemzeti Színházban.
    – Álmomban sem mertem volna remélni, hogy színészi végzettség nélkül egyszer majd bekerülhetek egy olyan kőszínházba, amely az adott térség életében meghatározó jelentőséggel bír. Minderre annak köszönhetően kerülhetett sor, hogy az egyik lovasszínházbeli kollégám több előadásban is játszik a Győri Nemzeti Színházban, és mivel a Doktor Zsivágó című musical próbafolyamata során az egyik szereplő kiesett a darabból, beajánlott a helyére. Amikor elmentem, hogy meghallgasson a rendező, Forgács Péter, aki a színház igazgatója is egyben, négy mondat után leállított, és megkérdezte, hogy hol voltam eddig, ami azt jelentette, hogy megkaptam a szerepet. Ez ugyan nem nagy szerep, mégis rendkívül sokat jelent számomra, hiszen a próbafolyamat során olyan új impulzusok értek, amelyek egy újabb tanulási folyamat útján indítottak el. Arról nem is beszélve, hogy csodálatos előadásról van szó, egy olyan musicalről, amely tele van nagy ívű dallamokkal, és amelyet éppen ezért a közönség is nagyon kedvel, így annak ellenére, hogy csak december végén volt a bemutatója, máris egyértelműen látszik, hogy az egész évad folyamán nagy érdeklődés mellett fogjuk majd játszani – hangsúlyozza Nóra, akinek az év végi időszak egyéb dolgok miatt is sokáig emlékezetes marad majd.
    – Az év végi időszak másik különleges pillanata az volt számomra, hogy decemberben ünnepeltük a Kormorán együttes fennállásának negyvenéves jubileumát, ennek alkalmából egy fantasztikus hangulatú koncertet adtunk Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol egyrészt próbáltuk összegezni az elmúlt negyven évet, és olyan dalokat összeválogatni, amelyek felölelik ennek a négy évtizednek a legmeghatározóbb momentumait, másrészt a decemberben megjelent, Hazádban nem lehetsz idegen című nagylemezünk anyagát is szerettük volna bemutatni a nagyközönségnek. Összességében tehát nagyon tartalmas év áll mögöttem, hiszen rengeteg koncertünk volt az egész Kárpát-medencében, ráadásul nagy örömömre végre Vajdaságban is felléphettünk. A zentai Városi Sportcsarnokban adott koncertünk olyan élményt jelentett számomra, amelyre sokáig emlékezni fogok, és remélem, hogy azok, akik a közönség közt foglaltak helyet, ugyanígy vannak ezzel. Mindemellett szeptemberben az Amerikai Egyesült Államokban, illetve Kanadában is volt egy tízállomásos turném, ennek során az ottani magyar közösségek előtt léphettem fel. Szemmel láthatóan rendkívül sokat jelentettek nekik ezek a koncertek, csakúgy, mint nekem – magyarázza Nóra, és nem tagadja, folyamatosan gyarapodó elfoglaltságai miatt egyre nehezebb számára az, hogy egyeztesse az együttesbeli és a színházbeli programjait, de azt mondja, egyelőre semmiképpen sem szeretne lemondani sem az egyikről, sem a másikról, hiszen mindkettő más és más dolgok miatt fontos számára.
    A Kormorán együttes moholi születésű énekesnője a jövőt illetően abban teljesen biztos, hogy még nagyon sokáig szeretne a színpadon állni, azzal kapcsolatban azonban még van benne némi bizonytalanság, hogy hol is képzeli el a jövőjét. Azt mondja, annak ellenére, hogy az elmúlt évek során nagyon sokfelé járt, nem vágyik külföldre, inkább hazafelé húzza a szíve, olyannyira, hogy egyre többet gondolkodik azon, miként tudna Vajdaságból ingázva eleget tenni a zenekari és a színházi feladatainak. Abban bízik, mindezt sikerül majd megvalósítania, hiszen ma is hisz az álmai megvalósulásában, márpedig – ahogyan fogalmaz – annak ellenére, hogy ma már jól érzi magát Budapesten, mégiscsak itthon van igazán otthon.