Tudósítás a Damjanich-koszorúzásról Adán
Bár lenne egyetértés!

    A vajdasági és az összmagyarság nemzeti ünnepe, március 15. alkalmából, a Vajdasági Magyar Szövetség Ada Községi Szervezete és a Millecentenáriumi Emlékbizottság szervezésében március 13-án, a vasárnapi szentmise után tartották meg a hagyományos koszorúzási ünnepséget a község központjában álló Damjanich-emlékműnél, amelyen számos adai polgár mellett részt vett Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa, Ceglédi Rudolf, Zenta polgármestere, a VMSZ alelnöke, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Krizsán Vilmos, a Magyar Nemzeti Tanács adai tagja, Patyi Lajos, a Tartományi Képviselőház moholi tagja (VMSZ), Ada község Képviselő-testületének néhány tagja, a civilszervezetek, a pártok képviselői, a média tudósítói.

Molnár Cs. Gábor,Resócki Roland, Bolyos Miklós,
Kuzma Péter,Radóc Roland

    Az ünnepségen Polyák Szollár Anna konferált és miután a Vadvirág HK Asszonykórusa a résztvevőkkel együtt elénekelte a Himnuszt, a Vadvirág fiataljait, Szűgyi Leventét és Tóth Teodórát szólította a mikrofonhoz. Levente Madách Imre: Nem féltelek hazám című versét, Teodóra pedig Juhász Gyula: Március idusára című versét mondta el, ezt követően pedig Molnár Csikós Gábor zenekari kísérettel huszárnótákat énekelt.
    Az ünnepség szónoka Kalmár Ferenc volt és ő, miután megköszönte a megtisztelő meghívást – többek között –, a következőket mondta:
    "Akkor a magyarság egy európai gondolatot vitt tovább. Az 1848-as forradalmak Párizsban kezdődtek, utána Bécsben, Berlinben, Milanóban folytatódtak és a végén Budára és Pestre is eljutottak, sőt itt harccá és szabadságharccá fejlődtek. Hosszú ideig tartott, gyakorlatilag több mint egy évig szabadságharcot folytatott a magyarság."
    A szomszédságpolitika szempontjából elmondhatjuk, hogy "Európa a legkisebb kontinens a legtöbb országgal, a legtöbb nyelvvel, a legtöbb nemzettel, legtöbb kultúrával. Ez egy hatalmas intellektuális, szellemi tartaléka a kontinensnek. A kreativitás egy alapvető feltétele a sokszínűség, sőt az Európai Uniónak van egy olyan jelmondata is, hogy egység a sokszínűségben. Ez egy hatalmas tartalék hatalmas lehetőség, de ugyanakkor egy hatalmas kihívás is, sőt a politikusok, biztonságpolitikusok azt szokták mondani, hogy hatalmas veszélyforrás is.
    ... 1848-ban a magyar politikai elit egy polgári Magyarországot akart, amely vallásra, nyelvre való tekintet nélkül egyenlő jogokat adott volna a nemzetiségeknek, akik pedig egy régi típusú berendezkedést akartak erősíteni, ami nekik megfelelt. Magyarország inkább egy francia típusú országot akar volna felépíteni.
    ...1848/49-ben megtörténtek a nemzeti ébredések és - sajnos - a szabadságharc és forradalom energiáit harcok és egyezkedések kötötték le. A román nemzet vezetőivel 1849 júliusában például Szegedet történt meg a megállapodás,de ez túl későn volt és már nem tudtak hatékonyan fellépni az osztrák-orosz csapatokkal szemben. Ezt azonban a Nyugati-Kárpá-tokban olyan pogromok előzték meg, amelyek több ezer magyar áldozatot követeltek.
    ...De ugyanúgy a Délvidéken is nemzetiségi alapú összetűzések folytak a szerbek és a magyarok között. Szenttamáson, Újvidéken, Földváron, Uzdinban, Fehértemplomban, Szegeden stb. befejezve a zentai vérengzéssel, ahol magyarellenes tömeggyilkosságok történtek.
    Ezek a nemzetiségi alapú konfliktusok nagyon megnehezítették a katonai műveleteket és az energiákat olyan irányba vitték, amelybe nem kellett volna.
    ...Magyar-szerb viszonylatban a történelmi folyamatban a kapcsolataink igen hullámzóak voltak. Volt, amikor nagyon sok fájdalmat tudtunk okozni egymásnak, de voltak olyan időszakok is, amikor a két nép nagyon jól össze tudott fogni, főleg a török ellen. Itt elsősorban Nándorfehérvárra gondolok.
    ...Ma egy olyan Európában élünk és olyan kihívásokkal nézünk szembe mindannyian, amelyeket összefogás nélkül nem tudunk megválaszolni. Én mindenképpen összefogásra buzdítom önöket is, ahogy összefogásra buzdítottam mindig minden magyar és magyar szervezetet... Nemcsak magyar-magyar összefogás szükséges, hanem összeurópai összefogás is... Az összefogás egy kulcsszó, amiből nem szabad engedni."
    "...A magyar-szerb kapcsolatok terén most a viszony nagyon jó. Segítjük Szerbiát az európai uniós csatlakozási folyamatban. Kihelyezett diplomatánk van Belgrádban, aki a napi munkában segíti a szerb tárgyaló delegációt értelmezésben és pozíció kialakításban. Az összefogásnak megvannak az alapjai... Vajdaság számára nagy lehetőség az 50 milliárdos fejlesztési alap, hogy a fiatalok ne menjenek el innen, maradjanak itt a szülőföldjükön. Számomra roppant nagy öröm volt, amikor az imént láttam, hogy mennyi gyermek volt a templomban, a szentmisén! Sajnos, manapság még Szegeden sem látok ennyi gyermeket a templomban!"
    "Beszédem két nagy embernek a gondolataival fejezném be. Mauricio Vezzali, a Bolzanói Autonóm Megye (Dél-Tirol) parlamentjének volt elnöke mondta az olasz-német viszonyról: A háború után egymás ellen voltunk, 1872-ben megkaptuk az autonómiát, attól kezdve egymás mellet voltunk, manapság pedig egymással vagyunk. Ezért nagyon várjuk azt az isteni kegyelmet, amikor az európai nemzetek egymásért lesznek!
    A másik idézet Márton Áron püspök mondása: Nem az a hős, aki a csatában hősködik, hanem az, aki a békét hozza!"

Az ünneplő közönség és a vendégek

    Ezután Illés Veronika, a VMSZ Ada községi szervezetének alelnöke kapott szót és okos, szép beszédében a következőket mondta:
    "Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
    Kedves Ünneplők és Emlékezők!
    Az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról évente kétszer szoktunk megemlékezni. Március 15-én a forradalom kezdetéről és október 6-án az aradi vértanúk kivégzéséről.
    A márciusi ifjak ténykedéséről szinte filmszerű emlékeink vannak, lelki szemeink előtt látjuk Petőfiék vonulását a Pilvax kávézótól a Landerer nyomdáig, a Nemzeti Múzeum lépcsőjétől Táncsics kiszabadításáig. Utána a Kőszívű ember fiainak kálváriáját látjuk, a lelkes huszárrohamokat, az ármánykodást és a mindent legyőző szerelmet.
    Októberben főt hajtunk a magyar nemzet vértanúi előtt, és megrendülve térünk haza a koszorúzásról.
    Keveset beszélünk arról, hogy a 30 márciusi ifjú kiknek és milyen előzményeknek köszönhette, hogy március 15-én megindítsák a forradalmi eseményeket. Az 1790-es országgyűlésig a magyar nemesség felismerte, hogy a felvilágosodást és modernizációt nem lehet elkerülni és ezért javaslatot tettek az ország alapvető rendszerének reformjára. Ez a törekvés folytatódott az 1825-ös országgyűlésen, ahol Széchenyi István példát mutatott az ország főnemeseinek és az őket követő befolyásos rétegnek. Széchenyi, Wesselényi, Batthyány, Kölcsey, Deák, Lovassy, Kossuth és az országgyűlési jogász fiatalok 20 éves ország építő munkájának és az Európa szerte ’48-ban kirobbant forradalmaknak köszönhető a magyar nemzet vértelen márciusi forradalma, melynek hatására V. Ferdinánd az áprilisi törvényekben szentesítette a magyar nemzet 12 pontos követelését.
    Vidékünkön 168 év után még a szájhagyományban sincs emléke a 48-49-es eseményeknek. Ezért kell felidézni, hogy őseink hogyan élték át ezt az időszakot. Az akkori gyorspostának köszönhetően már március 19-én népgyűlést tartottak Szabadkán, ahol az akkori főbíró jelentése szerint az „egész város közönsége oly lelkesedében és közörömben részesült, hogy éljenzések, kurjongatások mellett örömzajban úszva szüntelen: Éljen a Nádor, Éljen a Miniszter Elnök, Éljen Kossuth Lajos-t” hangoztattak. Azt is volt szerencséje alázattal jelenteni, hogy a szabadkai közönség megnyugtatva van, a közbéke és csend normális állapotában fenn van tartva.
    A válságos idők kitermelik a saját vezéreiket és hőseiket. Az adaiak, jó szokásukhoz híven, az áprilisi törvényeket is saját szájuk íze szerint értelmezték. Úgy, hogy az elhunyt plébános helyére Buday Károly káplánt választhatják meg. Amint a korabeli községi vezetők vallás- és közoktatásügyi miniszterhez írt leveléből kiderül: ők a rájuk erőltetett Vér Lukácsot nem ismerik, és ennél fogva belé bizodalmukat nem is helyezik. Ellenben Buday Károlyt, mint zentai születésűt, csecsemőkora óta, ismerik, és benne bíznak. Ezen felül Buday Károly a már kialakuló borzasztó súrlódásokat, polgári vérontásokat és féktelenségeket saját életének kockáztatásával, célravezető tanácsokkal, hatályos útbaigazításokkal az előbbi béke állapotba visszaállította. Mint az adai nemzetőrség századosa a január végi nagy szaladással a község menekülő lakosságával Szegedre jutott. A tavaszi-nyári hadműveletek során már 4000 embert vezényelt. Világosnál esett hadifogságba, 1850-51-ben eljárás folyt ellene, és 1887-ben halt meg, mint Dávod falu plébánosa.
    A szabadságharc bukását követő megtorlás és Bach korszak 10 éves tetszhalott állapotba taszította az országot. A Habsburg uralkodóház az áprilisi törvényekből csak a jobbágyfelszabadítást ismerte el. Mivel ezt is felemásan teljesítették, elérték, hogy a magyar földbirtokos nemesség jó részét kisemmizzék. A Habsburg birodalom meggyengülésének és a magyar politikusok állhatatos kitartásának és kompromisszumkészségének köszönhetően jött létre az 1867-es kiegyezés. A magyar nemzet szinte minden elvárása, a reformkor kezdetétől a ’48-as 12 pontig néhány tételen kívül ekkor valósult meg.
    A dualista monarchia 50 éven keresztül töretlenül fejlődött. Nemzeti nagyságunk érzése is ebből a korszakból ered.
    Ilyenkor március idusán ünnepeljük az ifjú forradalmárokat, akik felgyorsították az eseményeket.
    Tiszteljük és becsüljük felmenőinket, mert az ő kitartásuk miatt élünk itt.
    A nemzet bölcseit pedig, kövessük, mert ők tettek bennünket naggyá.
    Köszönöm, hogy meghallgattak!"
    A koszorúzás során először Kalmár Ferenc helyezett koszorút az emlékműre, a Magyar Nemzeti Tanács koszorúját pedig Krizsán Vilmos és Hajnal Jenő helyezte el. A VMSZ koszorúját Illés Veronika, Világos Tibor, Ceglédi Rudolf és Patyi Lajos vitte, utána a Milecentenáriumi Emlékbizottság nevében Gruber Ferenc és Tóth László, a Vadvirág Hagyományápoló Kör nevében Varga Lívia és Lajkó Szilvia, az Aranykapu Művelődési Egyesület képviseletében Sóti Éva, a VMDP nevében pedig Györe Béla koszorúzott. Az ünnepség a Szózat eléneklésével fejeződött be.

Lejegyezte és fényképezte Király János