Nyelvi figyelő
Dizájnerdrog

    Majd minden hét végén ijesztő esetekről számol be a média arra vonatkozóan, hogy melyik szórakozóhelyről hány fiatalt vittek be a toxikológiai osztályra, sikerült-e azonosítani a bevett kábítószert, mennyire súlyos mérgezési esetek voltak, sikerült-e újraéleszteni a fiatalokat, vagy végzetesnek bizonyult a felhőtlen szórakozásnak indult „buli”. Ennek kapcsán rendszerint nyilatkozik a szakember, a toxikológus is, és újabban mindig elhangzik, hogy olyan új szerek jelennek meg a „piacon”, amelyeket gyakran nem is tudnak azonosítani. Ezeket a kábítószerféleségeket leggyakrabban dizájner-drogoknak (designer drogok) vagy partidrogoknak (party drog) nevezik.
    A hírek hallatán mindig felháborodom, és el is keseredem. Hogyan lehet eltűrni, hogy a fiatalok életét veszélyeztető szerek kerüljenek forgalomba, diszkókba, szórakozóhelyekre, miért nem lehet megakadályozni ezek terjesztését, de ezeknek a tudatmódosító szereknek az elnevezése is végtelenül felbosszant. Vajon miért nevezzük eufemisztikus, szépítő elnevezéssel dizájnerdrogoknak vagy éppen partidrogoknak ezeket a halálos mérgeket? Mi van ezen szépíteni való? Ha valaki nem tudja, milyen veszedelmes hatást tudnak kifejteni, a név alapján biztos, hogy nem asszociál életveszélyre. Annál is inkább nem, mert ezek a szerek nem túl régen, pár éve jelentek meg a forgalomban, és nem is szerepelnek a tiltott szerek listáján. Alattomos módon, állandóan alakítgatják a szerkezeti összetételüket, éppen azért, hogy legálisan árusíthatóak legyenek, és persze a hatásukat az örökös változtatgatás miatt előzetesen kellőképpen senki se ellenőrizte.
    Vajon a dizájn, az ipari formatervezés, mely az esztétikát, a funkcionalitást és a formát igyekszik összhangba hozni, milyen összefüggésben lehet az ilyen névre elkeresztelt szintetikus droggal? A kinézetére utalna a dizájn? Ezeket a szereket tabletta, por vagy folyadék formában is terjesztik, és még számos más módon – itt most nem reklámoznám ezeket, de egészen elképesztő, milyen leleményes módon próbálják rábírni a fiatalokat a kipróbálásra. Nem jobb elnevezés a partidrog sem, bár főleg sajnos diszkókban, „menő bulikban”, szórakozóhelyeken, tehát partikon árulják, de ez az elnevezés meg azt a teljesen téves képzettársítást keltheti az emberben, hogy a partidrog éppen olyan magától értetődő, természetes, ártatlan kelléke egy partinak, mint pl. a konfetti, a lufi vagy a tűzijáték.
    Manapság a korrekt beszéd az egyik legszigorúbban vett kívánalom a kommunikációban, és ezt az elvárást minden beszédhelyzetben érvényesíteni kellene. Ebben az esetben is. A korrekt beszédhez az is hozzátartozik, hogy a megnevezés ne keltsen téves képzeteket a kommunikációs partnerben. A dizájnerdrog, a partidrog megnevezés viszont divatos, „menő” jellegénél fogva nemcsak hogy nem késztet  óvatosságra, de eléggé elkendőzi az igazi tartalmat: nevezetesen azt, hogy dizájn ide, parti oda, valójában veszélyes méregről van szó.

Hódi Éva