155. Zöld levél
Barna ásóbéka

    A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya a 2013. évben a barna ásóbékát választotta ez év kétéltűjének. 
    A barna ásóbéka (Pelobates fuscus), szerbül češnjarka, az ásóbékafélék egyetlen nemzetséget és négy fajt számláló óvilági családjába tartozik. Hatalmas elterjedési területen fordul elő, melynek határai Franciaországtól Nyugat-Szibériáig, Svédországtól Olaszországig húzódnak. Elterjedésének déli határvidékén, a Pó-folyó völgyében a törzsalaktól eltérő alfaja él. Száz évvel ezelőtt még Svájc déli részén és Rijeka környékén is előfordult, innen mára kipusztult. A barna ásóbékát a Balkán-félsziget nagyobb részén közeli rokona, a szíriai ásóbéka (Pelobates syriacus) helyettesíti, a Nagy-Morava folyó völgyében, az Al-Duna mentén, valamint a Fekete-tenger nyugati partvidékén viszont mindkét faj megtalálható. A szíriai ásóbéka a Kárpát-medence déli peremén, Szerbia területén éri el elterjedésének északnyugati határát, a Pannon-síkság dél-bánáti részén található Delibláto homokvidékéről több előfordulási adata ismert. Az ásóbéka nemzetség másik két faja Magyarországtól jóval távolabb él: a zöld ásóbéka (Pelobates cultripes) az Ibériai-félsziget és Dél-Franciaország, a marokkói ásóbéka (Pelobates varaldii) pedig Marokkó északnyugati részének lakója.
    Vízben csak a násza idejében tartózkodik, de pár nap múlva már kimegy a szárazra és mint határozott szárazföldi állat főképpen homokos területeken csatangol, ahol nappalra magaásta üregben rejtőzik el és csak éjjelre bújik elő vadászat céljából. Ásósarkantyúja segítségével rendkívül gyorsan el tud tűnni a földben (homokban vagy más laza talajban egy percnél rövidebb idő alatt); sarkával a földet kifelé szórva és közben magát állandóan hátrafelé tolva, rövid idő alatt majdnem teljesen függőleges helyzetben tűnik el a földben, mely azután teljesen bezáródik fölötte. Terjedelmes tüdeje, melynek hátulsó vége mégegyszer előrefelé hajlik, lehetővé teszik számára, hogy a földben még 1 m mélységben is tartózkodhasson. Ásó életmódja magyarázza meg foltonként való elterjedését is: mivel a köves területeket természetszerűleg kerüli, majdnem teljesen a síkságra szorítkozik, melynek homokos vagy lazatalajú részein, különösen ahol spárgát tenyésztenek, nagy valószínűséggel várhatjuk az előfordulását.
    Mozgékonyságban túltesz a voltaképpeni varasbékákon s ebben is jobban hasonlít a kecskebékához, mint az előbbiekhez. Így gyorsan egymásra következő, aránylag nagy szökésekkel vígan ugrál ide-oda, gyorsan és ügyesen úszik s még sokkal ügyesebben fúrja be magát a homokba vagy az iszapba, mint a varasbéka. Táplálékául leginkább rovarok, nevezetesen pókok és bogarak szolgálnak, de svábbogarak, tücskök, legyek, simatestű hernyók, férgek és csigák is.
    Manapság a brekuszok sokkal veszélyeztetettebbek, mint pl. száz évvel ezelőtt (közlekedés, utak, eltaposás, vegyszerek stb.), ezért intenzív védelemre szorulnak. Az állatvédők tavaszonként, a szaporodóhelyükre (vizekre) való vonulásuk idején békamentő akciókat szerveznek, amikoris összefogdossák a vonuló békákat, és biztonságos kosarakban szállítják őket ívásra a szabad vizekhez, majd később vissza. Az idei magyarországi mentőakció eredményét 2013. május másodikán Németh András blogjában imígyen foglalta össze:
    „Megmentett állatok fajonkénti bontásban:
    barna ásóbéka: 65391 
    vöröshasú unka: 444
    zöld levelibéka: 163
    dunai tarajosgőte: 94
    barna varangy: 14
    zöld varangy: 7
    kecsketavibéka fajcsoport és barátaik: 3
    pettyes gőte: 1
    A legtöbb állat március 10-én volt 9317 példány. Közben összesen 855 látogatónk volt (291 ovis, 250 áltisk, 132 középsulis, és 183 felnőtt), de a hószü-netek és a nagy esőzések sok csoportot megvicceltek.”
    Vegyünk példát róluk, és ha mi nem is akciózunk megmentésükért, ha békákkal találkozunk, ne bántsuk, hanem segítsük túlélésüket!

Király János
(Forrás részben a MMTE honlapja)