Aranykapu-vásár, esõvel
Az idei Aranykapu-vásárt, amit már hagyományosan az Aranykapu ME rendez, most is Nagyboldogasszony napján tartották. Sajnos, a szépnek és szórakoztatónak ígérkezõ rendezvényt elmosta a zuhogó esõ égiháborúval kisérve, így jóval kevesebben jöttek a központi sétálóutcába látogatók és árusok egyaránt.
A kézmûvesek közül a bátrabbak mégis kirakták portékáikat, fõleg akik vidékrõl jöttek. A gyöngyfûzõk, rongypokróc készítõk, üvegfestõk, néhány cukrász, kosárfonó kitartóan árulták portékáikat. Volt borkóstoló is egy temerini magántermelõ jóvoltából.
Az esti mûsort, amit a nyári színpadra terveztek, a színházteremben kellett megtartani, ahova már jóval kevesebb nézõ ment el, és ez szintén a rossz idõnek róható fel. A megjelenteket Ürményi Ferenc polgármester köszöntötte, majd Kozma Róbert káplán ünnepi beszédet mondott a jelentõs vallási ünnep alkalmából.
A szórakoztató-kulturális mûsort az Aranykapu néptánccsoportja kezdte, majd citeraszólót és népdalokat hallhatott a közönség. Mint vendég, a Csalogató néptánccsoport Törökbecsérõl érkezett, de az újvidéki Petõfi Sándor MME Csûrdöngölõ néptánc-együttese is itt volt, amely nagy népszerûségnek örvend nemcsak idehaza, hanem a határon túl is. Mindhárom csoport néptáncosait a topolyai Csalóka népzenei együttes kísérte. Végül a mûsort a moholi Fehér galamb együttes zárta.
Bálizs Géza