Télen-nyáron: uborka
Uborkáról beszélve különbözõ nagyságú, színû, alakú termés jut eszünkbe: hiszen létezik konzervuborka, salátauborka és kígyóuborka is. Egy zöldségfélérõl van ugyan szó, annak azonban több típusa terjedt el a növényfaj kezdeti megismerésétõl.
A nagytermelõk aszerint választanak fajta típust, hogy mikor és milyen hajtató berendezésben termesztik. A fûtött fólia- és üvegházakban télen és tavasszal kígyóuborkát hajtatnak. A félhosszú salátauborkákat kicsit késõbb alig fûtött berendezésekben, vagy szabadföldön nevelik. Június végétõl, július elejétõl pedig már az apró berakóuborkák is megjelennek a piacokon. Ez utóbbiakat frissen és feldolgozva is fogyasztjuk. Sõt, a mi vidékünkön egyre jobban terjed a „tarlóuborka” termesztése is, rövid tenyészidejének köszönhetõen.
Az uborka termesztése mintegy háromezer évre vezethetõ vissza, azaz az egyik legrégebben termelt zöldségféle. Pályafutása Indiából indult, Európában i.e. 500-300 körül honosodott meg, hozzánk pedig talán a 13. században került. Az évszázadok során nem veszített gazdasági és táplálkozási jelentõségébõl, ugyanakkor az idõk során a különféle típusok kiválogatásával, nemesítésével óriási eredményeket értek el. Az újabb uborkafajták például örökletesen többé-kevésbé nem keserednek meg, egy részüknek pedig már megporzásra sincs szüksége ahhoz, hogy termést neveljenek, és ez utóbbiakban mag sem képzõdik. A fajták mind több betegségre ellenállóak, jól szabályozható növekedési erélyûek, megfelelõ technológiával sokat teremnek.
Az uborka tápértéke nem kiemelkedõ, az étrendi hatása azonban annál kedvezõbb. A 95-97 százalékban vízbõl felépülõ ropogós termések viszonylag sok káliumot tartalmaznak, ennek köszönhetõen vízhajtó hatásúak. Fogyasztásuk a gyomormûködést is segíti, az uborka levébõl pedig bõrápoló krémeket készítenek, ugyanis antibiotikus hatóanyagai is vannak.
A termések íze elég semleges, ezért sokféleképpen fûszerezhetõek, fogyaszthatók. A friss uborkából készített salátákra is tehetünk édes-ecetes öntetet, és a tartósításnak is több módja ismert:
Kovászos uborka
A meleg nyári napok kellemes hûsítõje lehet a behûtött kovászos uborka, jól pótolja az izzadással járó só- és vízveszteséget. Kovászoláshoz általában az átlagosnál nagyobb, egyöntetû méretû berakó-, illetve salátauborkát használjuk. Elõtte azonban vízben alaposan tisztítsuk meg a terméseket (ez bármilyen tartósításra érvényes), kefével távolítsuk el felületükrõl a homokot, szennyezõdést. Kovászolás elõtt célszerû az uborkákat néhányszor hosszanti irányban bevagdalni. Az üvegbe tegyünk kaprot, tormát, néhány szem borsot, babérlevelet. Az uborkák tetejére száraz kenyeret teszünk, majd langyos sós vízzel töltsük fel az üveget. Az erjedéshez meleg kell, ezért a legjobb, ha a lefedett üveget elõször napos helyre állítjuk. Az erjedés megindulásától azonban célszerû áttenni meleg, de árnyékos helyre.
Csemegeuborka
A csemegeuborka savanyúság az elõzõvel ellentétben akkor igazán mutatós, ha egyöntetû méretû, apró termésekbõl készül. A csemege uborka felöntõ levét ki-ki a maga ízlése, vagy a nagymama már jól bevált receptje szerint készíti.
Sterbik Ildikó
