Arcél
PROFITORIENTÁLT GAZDA

    A riporter akkor boldog igazán, amikor olyan riportalanyra bukkan, aki követendő példaképül állítható az olvasók elé, bár tudja, hogy markáns jellemeket követni aligha lehet. Minden embernek egyéni sorsa, egyéni adottságai vannak és jellembéli tulajdonságai is mások. Mégis, egy-egy bemutatott példa elismerést válthat ki a polgártársak között és ékesen bizonyíthatja népünk fiainak vitalitását.
    Almádi István Adán, a zentai utcában lakik takaros, sarki családi házában. Az ablakban egy cédulán az áll, hogy hagymát árulnak, 10 dináros kilogrammonkénti áron. A korábbi években még rendszeresen krumplit is árultak, mára azonban „csak” a hagyma maradt.
    – Igencsak benne taposok a férfikor javában – mondja Almádi István –, a derekam tovább nem bírja a súlyos zsákok emelgetését, ezért a krumplitermesztést abbahagytuk. Napszámosokat pedig nem érdemes fizetni, mert elviszik a hasznot. Az én életfilozófiám ugyanis az volt, hogy kevés szántóföldön, kis területen minél nagyobb pénzt lehessen kaszálni.
    Ez nem szégyen, sőt meggyőződésem, hogy az ilyenfajta törekvés az, ami a világot előre viszi. Az én „tragédiám” csak az, hogy olyan korban éltem, amikor a magántulajdont és az egyéni kezdeményezést elfojtották és gátolták. Ha fennmaradt volna az ország Trianon előtti, szabad fejlődése, most csodát tudnék felmutatni!

Egyaránt tájékozottnak mondható a magyarok őstörténetében, a politikai korokban egészen a rómaiaktól kezdve napjainkig, sőt a jövőt is prognosztizálja.

    De kezdjük az elejéről. Almádi István 1947-ben az adai Potisjeba állt be marós inasnak. Társai Koós Sanyi, Dóczi Jóska, Szabados Lajos és mások voltak. Különféle viszontagságok mellett kitanulta a szakmát és lehet mondani, hogy öreg koráig a Potisjeban dolgozott. Volt idő, amikor a furcsa, de szép nevű Ge-Ge-ben is tevékenykedett, azonban a szakmát a Potisjeban gyakorolta igazán, olyannyira, hogy itt sajátított el minden szaktudást, itt szerzett meg minden fortélyt. Ez mára oda vezetett, hogy két vagy három háza van, mindkét fia okleveles mérnök. Az egyiknek, Rudinak Siófokon van egy 23 munkást foglalkoztató, fémtömegcikk gyártási, CNC-esztergálási és marósi szolgáltató vállalkozása, ahol a termelési növekedési mutatók meredeken felfelé ívelnek.
    Neki, itt Adán, a házaiban traktorok, egyedi mezőgazdasági gépek, szerszámgépek, mezőgazdasági termények, disznóól, stb. környékén kell rendet tartania, gondoskodni a tennivalókról. Közben még a beszélgetésre, a társalgásra is jut idő, melynek során aktívan véleményt formál a bennünket körülvevő világról, annak eseményeiről, de úgy, hogy a beszélgetőtársak szinte lélegzethez sem tudnak jutni, mert mindenben ő viszi a szót.

Tumultus Rudi fia siófoki "gyárának" bejáratánál

    Egyaránt tájékozottnak mondható a magyarok őstörténetében, a politikai korokban egészen a rómaiaktól kezdve napjainkig, sőt a jövőt is prognosztizálja. Nehéz kordában tartanom a beszélgetést, végülis az élettapasztalatára, az életútjára vagyok kíváncsi.
    – A Potisjeban dolgoztam napi nyolc órát, utána meg a földeken. Éjszakánként négy órát aludtam és alszom ma is. Ez nekem elég. Másként, hogy jutott volna idő az alkotásra! Mert nemcsak dolgozni kellett, hanem gondolkozni is.
    Mindig kifizetődő terményeket termesztettem, hagymát, krumplit, paszternákot (magot is), aztán spenótot, zöldbabot, sárgarépát, céklát – főként minőségi magtermesztésre az ismert Semenarna magforgalmazási vállalatnak. Ezen jó pénzeket lehetett fogni, de csak úgy, hogy vasas szakmámnak köszönve, munkagépeket tudtam szerkeszteni és elkészíteni, amik megkönnyítették és meggyorsították a munkát.
    Kiemelkedő alkotásnak tartom a tíz soros dughagymaültető gépemet, amivel fél nap alatt beültetünk hagymával három lánc földet. Ugyanezt a munkát kézi erővel, több nap alatt hetven asszony tudta volna elvégezni. Kiszámolható, hogy ingyen munkával mennyi napszámot takarítottunk meg! Mindenben ilyen precíz akartam lenni. Így se szeri, se száma a gépújdonságaimnak, amikből annyi van, hogy ma már csak több lakóház udvarán férnek el.
    A hagymaültető gépet a palánkai Majevica-gyár szakemberei is lemásolták, mert erre ők maguktól nem jöttek volna rá. Ugyanígy jártam a négykéses kukoricadarálómmal is, ami Adán és vidéken egyaránt nagy sikert aratott.
    – Szerkesztettem vasipari szerszámgépeket is, mint például az automata marógép és egyebek. Egy időben volt négy órás, munka melletti iparom is. Kapóra jöttek a híres adai mesterek, akiknek a műhelyeikben mindenfajta gépalkatrészt meg tudtunk csinálni. Ezeket később összeszereltem és egy komplett fémipari műhelyt-gyárat állítottam fel. Különösen gyümölcsöző együttműködésem volt néha Varga-úrral és műhelyével.
    Nem hiába. Ezek a gépek képezték később Rudi fiam siófoki műhelyének induló gépparkját, amivel rengeteg munkát végeztek. Az egyik gép fialta a másikat, és „vigyázó szemeim” kíséretében most virágzik a vállalkozás. Legutóbb, a budapesti vásáron, a német ipar egyik legújabb fejlesztésű, CNC-esztergagépét vásárolta meg kétszázezer euróért. Szemléltetésképp, ebbe a gépbe, a működéséhez hat hordó olajt kell önteni és vagy nyolcvan speciális szerszám helyezhető el a szerszámtartójában. Ami mondjuk a másik kétszázezer euró!
    A riporter most felemlít egy jellegzetes esetet, ami a szaktudást, a találékonyságot, a gátlástalanságot példázza. De, hadd mondja ezt el maga Pista bácsi:
    – Az automata esztergák közül a 60-as lyukméretig annyi van a piacon, mint a szemét! Ezekkel nem lehet nagy pénzt keresni, mert nagy a konkurencia. E felett a lyukméret felett azonban már megáll a tudomány.
    Tudomásomra jutott, hogy Szegeden van egy 90 mm-es lyukméretű automata eszterga, amit nem használnak, mert rossz. Adáról telefonon felhívtam a tulajdonost, aki sajnálattal közölte, hogy túladott rajta. Kérésemre közölte, hogy az új tulajdonos Debrecenbe vitte. Azt is felhívtam. Közölte velem, hogy nem használja, mert nem akar működni. Ezért neki csak rosszvas és örült, hogy én meg meg akarom vásárolni. Azt gondoltam ugyanis, hogy amit ember készített, azt az ember meg is tudja javítani.
    Szóltam a fiamnak, hogy ne ijedjen meg ha Debrecenből majd visznek hozzá egy rossz gépet! Közösen majd megjavítjuk. Mit szépítsem a dolgot, fiam egy kicsit megijedt. Én azonban, ott kint, szétszedtem a gépet, és rájöttem a hibájára. Az adagoló egyik részét kellett kicserélni. Lemintáztattuk, az adai Potisjeban leöntettük, megmunkáltattuk és Siófokon beszereltük a gépbe. Azóta jól működik. Azzal is nagy pénzeket keres a fiam!
    Aztán van egy osztrák cég. Vaskarikákat rendel, rettentő bonyolult, esztergálási megmunkálásokkal. Egy darabot, ami most itt fekszik előttünk, megmutattam Rajsli-mérnöknek és ő azt mondta, hogy a Potisjeban két óra idő kellene az elkészítéséhez. Az én fiamnál, Siófokon, ugyanez a megmunkálás még húsz percig sem tart. Ez a különbség!
    Egy agilis életút villanásnyi szakaszai ezek. Az összesről regényt lehetne írni. Lehet, hogy egy helytörténeti munka fényes fejezetei lennének. „Mi lett volna akkor, ha más korban élnénk?” Erre a kérdésre felvillan a mester szeme és csak annyit mond: „Hű…”
    Még álmodik hát. Tervez egy 12 méteres önürítős, automata górét. A sok kukoricának. Hogy ne kelljen vele cipekedni. A tető egyvízvetős, hogy a saját tervezésű és kivitelezésű elevátor könnyen beérjen a góréba, a kukorica pedig ne törjön, ne morzsolódjon. Mikor éjszaka felébred, mindig új megoldásokon gondolkodik. Elgondolásait adai fia komputeren lerajzolja. Az is valami, annak alapján kér árajánlatokat a kivitelezésre. Ha sokallja, majd maga készíti el. Csak legyen rá elég idő!
    Vigyázó szemeit most a temérdek fényképre veti. Itt sorakoznak előttünk, az asztalon. Rajta a csillogó, méregdrága automaták, a vadonatúj siófoki családi ház. Meg az unokák. Neki két fia van, azoknak meg összesen öt családja. Mind kislányok! Így hozta a sors. Nagytata, itthon, Adán, azonban nem pihen. Hagymát termeszt. Holland pogácsahagymát. Azt mondja, ez a legjobb. Ízletes és olyan puha, mint a vaj. Mire megfő, eltűnik, csak a zamata marad az ételbe. Minden hagyma akár egy aranygolyó.
    Ha látják a cédulát a Sava Kovačević (Zentai) utca saroki házának ablakában, térjenek be télirevalót vásárolni. Mindössze 10 dinár kilója. Feleannyi, mint a piacon. De jobb! A gazda meg, ha otthon lesz még ad is hozzá egy mesét. Olyat, ami tanulságul szolgál…

Király János