Gazdálkodni csak ésszerűen lehet

    Nagypál Antalt egy privát ügyem kapcsán kerestem fel. Ám ahogy az már mifelénk lenni szokott, kávé és egy pohár bor mellett beszélgetésünk témája kiszélesedett. Udvarába lépve nem kerülte el a figyelmemet, hogy ott traktort, pótkocsikat és egyéb mezőgazdasági eszközöket láttam. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy mezőgazdasági termelővel van dolgom.
    Beszélgetésünket azzal kezdtem, hogy kertelés nélkül megkérdeztem, hogyan látja a mezőgazdasági termelők helyzetét picinyre zsugorodott országunkban, és hogyan lehet belőle megélni? Válasz helyett viszont kérdést kaptam, „Ez most engem miért érdekel?”. Miután megmagyaráztam neki, hogy beszélgetésünk alapján talán egy cikk is születhet az adai újság részére, természetesen, ha ezt ő is akarja, gyanakvása mintha megszűnt volna, de azért óvatosan hozzátette: Mindenki tudja mi a helyzet, de miért éppen én mondjam el, mert ezzel esetleg csak bajt okozhatok magamnak. Ezek ez idők már rég elmúltak - válaszoltam, senkit sem lehet felelősségre vonni, ha valamiről elmondja véleményét. Ezután vállalata a beszélgetést.
    Reagálásom alapja nem a bizalmatlanság - kezdte mondanivalóját Antal, hanem inkább a negatív emlékek, amikhez apám meséje alapján jutottam. Apám Szajánból jött át Adára, egyik rokona rábeszélésére, akinek annak idején már tanyája és földje volt Adán. Az ő védőszárnyai alatt hamarosan ő is földet és traktort vásárolt. Ez akkor tájt nagy szó volt, mert az egész községben talán csak öt-hat traktor létezett. Köztudott dolog, hogy a traktorral sokkal mélyebb szántást lehet elérni mint lóval, gyorsaságáról meg ne is beszéljünk. Ez a többi munkára is vonatkozik, mint amilyen a vetés, az ekézés stb. Ezért mindenki kereste a traktortulajdonosok szolgáltatását. A bökkenő azonban ott volt, hogy abban az időben csak úgy lehetett szántani vagy vetni valamit, ha a község erre illetékese jóváhagyta, és ha a traktortulajdonosnak megvolt az engedélye erre a tevékenységre. Ez erősen ellenőrzött mezőgazdasági termelés volt. Isten tudja, miért, de nekem mindig ez a példa jut az eszembe, amikor a Dinki ć által javasolt újdonságról beszélgetünk egymás közt, hogy a mezőgazdasági termelést úgy kell rendbe tenni, hogy a termelő regisztráltatja, bejelenti gazdaságát és tevékenységét.
    Az iparosodás hatására, mint sok más fiatal, én sem a mezőgazdaságba láttam jövőmet, ezért szakmát tanultam. A katonaságnál egy sajnálatos esemény folytán életveszélybe kerültem, csak hajszál híján úsztam meg a fagyhalált. Ez megpecsételte sorsomat, így váltam akaratom ellenére mezőgazdasági termelővé. A hetvenes évek vége és a nyolcvanas évek eleje nagyon biztató volt az ágazat számára. Még most is visszhangzik fülemben paraszttársaim kommentárjai arról a tényről, hogy egy vagon búzáért meg lehetett venni egy kabin nélküli Ferguson-traktort. Az általános vélemény akkortájt az volt, hogy ez nagyon „ócska” traktor lehet, ha ilyen olcsó, és érdekes mód senki sem gondolkodott úgy, hogy esetleg a búza ér sokat. Ez a kiferdített értékrend aztán meg is hozta „gyümölcsét”, és a mezőgazdasági termelés lassan de biztosan átalakult olyan ágazattá, amelyet az állam kizsákmányol. Ez a folyamat nálunk a mai napig is tart. A politika újfent legyőzte a gazdasági elvet, amit szabadon fogalmazva én fő oknak tartok, hogy ennyire elszegényedtünk, akár úgy mint termelők, akár úgy mint társadalom.
    Már huzamosabb ideje elálltam a klasszikus mezőgazdasági termeléstől. Az utóbbi húsz-huszonöt évben a búza és a kukorica felvásárlási ára erősen ingadozik. Az ember sohasem tudja, hogy nyereséggel vagy veszteséggel zárja a szezont. Rentábilisnak én csak a cukorrépa és a napraforgó termelését tartom, természetesen, ha az időjárás is kedvező. A rendelkezésemre álló tizennyolc hold földet kevésnek tartom, hogy ezzel foglalkozzak, mert a terméseknél nagyok a kiadások is. Ezeken a földterületeken még a konyhakerti termékek lennének kifizetődőek, de ezek meg nagyon munkaigényesek, nagyobb tudást igényelnek, mint amennyi nekem van. Az értékesítésük nehézségeiről ne is beszéljek.
    E problémákat úgy hidaltuk át, hogy belekezdtünk egy családi vállalkozásba. Tejtermékeket állítunk elő. A munkát úgy szerveztem meg, hogy a rendelkezésemre álló földeimen takarmányt termelek marháim részére, ebből a sertésállományomnak is jut, amit kizárólag saját szükségleteimre tartok. Etetésük és tisztán tartásuk az én dolgom. Kilenc tehenem fejése géppel történik, ez közös munka, és innentől kezdve már a feleségemé a pálya. Ő a tejből túrót, tejfelt, sajtot készít, és utána ő is értékesíti. E vállalkozás sem hoz nagy nyereséget, de szerintünk így mégis több jön a konyhára, mintha csak mezőgazdasági termékek eladásával vagy állattenyésztéssel foglalkoznánk. Vállalkozásunkat a nyolcvanas évek közepétől kezdtük. Akkor fajtiszta teheneim is voltak, amelyek napi harminc liter tejet adtak. Sajnos kilencvenháromban, abban az inflációs világban meg kellett válnunk tőlük, mert túl drága volt az eltartásuk. Egy részüket vajdasági tenyésztők vették meg, a többi pedig a vágóhídon fejezte be. Vérzett a szívem, de más kiutunk nem volt. Feleségem akaratából még ekkor sem álltunk le a tejtermékek előállításával, mert meg akartuk tartani vásárlóinkat akár annak árán is, hogy tejet vásárolunk, és azt dolgozzuk fel. Később újra vásároltunk marhákat, így most kilenc tehenünk van, de ezek megközelítőleg sem olyan minőségesek, mint elődeik voltak.
    Szerintem a házilag előállított tejtermékek minősége aránylag jobb, mint a nagyüzemi termékeké, és valószínűleg ezért növekszik azoknak a száma, akik szintén tejtermékek előállítására tértek át. Mi ettől a konkurenciától nem félünk. Bízok feleségem tapasztalatában a tejtermékek előállítása terén, hisz már húsz éve csinálja. A legjobb bizonyíték erre az, hogy vásárlóink nem pártoltak el tőlünk. Viszont köztudott az a tény is, hogy az ember nem ülhet babérjain. Ezért mi is próbáljuk megvédeni vállalkozásunk érdekeit. Itt elsősorban arra gondolok, hogy ismét minőséges állatállományra tegyek szert. A takarmány minőségének növelését is tervezem, ami végső soron a tej minősége és a mennyiségére is kihat. Ezt egy új silókombájn, prés és silótorony beszerzésével és felállításával szeretném elérni. További terveink között az is szerepel, hogy modernebb berendezéseket alkalmazzunk a tejtermékeink gyártásában is – fejezték be Nagypál Antal és felesége Irén.