92 Rendőrségi hírek 92
Bűntények. 2005 január 6-án minősített lopás történt Moholon M. A. kárára. Ismeretlen tettes, vagy tettesek, kihasználva a házbekliek távollétét, behatoltak a lakásba, és onnan magukkal vittek 3900 eurót. Amint a lopást észrevették, jelentették a rendőrségnek, és ők rövid időn belül elfogták az elkövetőket P. Z. és M. P. személyében. Bűnvádi feljelentés készült ellenük.
- Csalás bűntettének alapos gyanúja miatt bűnvádi feljelentés készült K. A. moholi téglagyáros ellen, amit D. Cs. adai lakos ellen követett el. K. A. ugyanis kölcsön kért mintegy 45.000 eurót D.Cs.-től, de a meghatározott időben nem fizette vissza.
- Bűnvádi feljelentést tett a rendőrség P. P. moholi lakos ellen azzal az alapos gyanúval, hogy kábítószert állított elő (termelt), forgalmazott, és lehetővé tette mások számára a drog élvezését.
- Továbbra is jelen van környezetünkben az áramlopás. Januárban is készült egy bűnvádi feljelentés ismert elkövető ellen, aki meg nem engedett módon, a villanyórát kiiktatva használta az áramot, ezzel kárt okozva az áramszolgáltató vállalatnak.
Közlekedésbiztonság. Januárban egy súlyos közlekedési baleset történt. 24-én Mohol bejáratánál lévő kanyarban (az Idősek otthonánál). P. R. újvidéki ügyvéd Péterréve felől haladva a kanyarban elvesztette uralmát a kormánykerék felett, lecsúszott az útról, és ennek következtében súlyos testi sérüléseket szenvedett. Azonnal a kórházba szállították. A szerencsétlenség oka feltehetően a csúszós út és a figyelmetlen vezetés lehetett.
Közrend és közbiztonság. Ami a kihágásokat illeti, megtudtuk, hogy januárban 18 szabálysértési feljelentést tett a rendőrség több személy ellen, főleg a következő kilengések miatt: ittas személyek alkoholos itallal való kiszolgálása, illetlen viselkedés, verekedés, erőszakoskodás stb. Érdekes jelenség, hogy Adán jóval több kihágás történik, mint Moholon.
A rendőrség értesíti a lakosságot, hogy a közelmúltban megváltoztak a telefonszámai. Az eddigi 851-130-as szám helyett a központot a (024) 853-256-os telefonszámon lehet tárcsázni, míg az osztályvezető új száma (024) 853-257 az eddigi 851-619 helyett.