Modern madárijesztő, vagy valami más?

    Házammal szemben van egy még be nem épített telek, úgyhogy az utcáról jól látható a gyümölcsös, ahol már egy jó ideje fel van állítva egy sárga piros színű lapocskákból kialakított óriás szélkerék. Szeles időben bádogzörejre hasonlító hanggal forgásba lendül. Ami még furcsábbá teszi a kereket, fölötte egy lemezből kialakított zászló van, amely a kerék mozgásától függetlenül, a szélkakasra jellemző mozdulattal áll be a szél irányába. Az egyik oldalán az Európai Unió zászlója díszeleg, míg a másik oldalán a Szerbia és Montenegró Államközösség zászlója látható. Nos, amikor éppen az utcán, vagy az erkélyen tartózkodom, a járókelők közül nem ritka az, aki megszólít: „Szomszéd, mi a fene az ott? – és kezükkel a kerék felé mutatnak. Amikor részemről megkapják a „Nem tudom, szomszéd” választ, ezzel nem elégszenek meg, hanem többségük találgatásba kezd. Volt olyan, aki áramfejlesztőt látott a kerék funkciója mögött, volt, aki vízpumpa meghajtására tippelt. Nem kevés azok száma sem, akik a madárijesztő modernebb változatát látják a kerékben, de azok száma sem kicsi, akik csak amolyan különcködést vélnek felfedezni a háttérben. Megunván a szűnni nem akaró kérdezősködést, meg aztán magam is kíváncsi voltam, elhatároztam, hogy végére járunk a rejtélynek. Így kerültem el a 73 éves Bakai Ferenchez, akinek külseje alapján ennyi évet senki sem adna. Annak idején a Potisje Szerszámgépgyár dolgozója volt, magas szakképzett lakatos. Nyugdíjba vonulásáig Profil köszörűn dolgozott, amelyen speciális vágószerszámokat készített. Miután elmondtam neki, hogy miért jöttem,- mert a kerék az ő műve – mondókáját így kezdte: „Azoknak volt igazuk, akik áramfejlesztőre tippeltek.”

    Mivel régi ismerősök vagyunk, nem nagyon kérette magát, így folytatta: „Régi vágyam, hogy valami hasznosat alkossak. Az emberiségnek egyre több energiára lesz szüksége, mert léte most már egyre jobban ettől függ. A nap és a szél korlátlan mennyiségű energiának a forrása, és emellett nem szennyezi a környezetet. Én a szél által nyújtott energiaforrás hasznosítását tűztem ki célomnak. Ezzel már régóta foglalkozik az emberiség, lásd vitorlás hajók, szélmalmok stb. A mai korban meg a szélmeghajtású áramfejlesztőkkel kísérleteznek. A szélmalmokkal és a szélmeghajtású áramfejlesztőkkel ellentétben, ahol a szél által meghajtott kereket tervezőik vertikális síkba rakták, én a horizontális síkba helyezett meghajtó kerék híve vagyok. Erre a magyarázatom nagyon egyszerű: szerintem a horizontálisan elhelyezett kerék kevésbé hajlamos a törésre, és más mechanikai károsodásokra, és ami még fontosabb, nagyobb hatékonysággal használja ki a szél energiáját. Az emberek által látott kerekem csak prototípus, amelyen megfigyeléseket és kísérleteket végzek, emellett van egy kisebb kerekem is, ez az utcáról nem látszik. Finomításaimat, ötleteimet előbb a kis keréken alkalmazom, és akkor viszem át a nagykerékre, miután beválnak. A dolog lényege abban van, hogy a szélirány változó, és a szelet felfogó vitorláknak alkatrészeit úgy kell beállítani, hogy e változtatásoktól függetlenül minél egyszerűbb meghajtást biztosítanak a keréknek. Ezért van fölül az a zászlócska, amely valójában a szélirány változását jelzi, és én ezáltal mérni tudom a kerék forgásának az ingadozásait a szélirány változásának funkciójában. Művemet akkor tekintem befejezettnek, amikor majd a kerék megközelítőleg ugyanazt a nyomatékot adja le, függetlenül a szélirány változásaitól, mert ez azt jelenti, hogy sikerült a vitorlák szögét és ívét „ideálisan” beállítanom és kialakítanom. E pillanatban úgy érzem, a megoldás küszöbén vagyok, és már csak nagyon kevés változást kell eszközölnöm, hogy munkámat befejezettnek tekintsem. A kerék által leadott nyomatékkal is meg vagyok elégedve, mert a kerék erősebb szélben szinte lefékezhetetlen. Utolsó lépésként egy, a mostaninál jóval nagyobb átmérőjű kerék gyártását tervezem, amelyet most már egy komolyabb csővázra szerelek. A kerék, mint most is, egy vertikális tengelyt hajt meg. E tengely a nyomatékot kiszuperált Fítyóm átalakított sebességváltójának adja majd le. A váltónak az lesz a funkciója, hogy szükség szerint felgyorsítsa, vagy éppen lelassítsa a kerék fordulatszámát. Áram fejlesztésére a szabadkai Sever villanymotorgyár által gyártott aggregátot akarom felhasználni, amely már percenkénti 900 fordulattal áramot fejleszt. A váltó is e fordulatszám biztosítására lesz kivitelezve. Ha ez a rendszer beindul, minimum egy háztartás komplett áramfogyasztását szeretném biztosítani vele. Idegenek még nem nézhetik meg közelebbről művemet, különösen nem szakmabeliek - mondta titokzatos mosollyal Feri bácsi – mert siker esetén találmányomat szabadalmaztatni szeretném.”
    Arra a kérdésre, hogy felesége hogy néz a tevékenységére, azt mondta, hogy nem gördít elébe semmilyen akadályt, hisz a reáeső házimunkát mindig becsületesen elvégzi, és csak utána foglalkozik hobbijával. Ez az áramfejlesztő megépítése tulajdonképpen életének fő energiaforrása. Megvalósításának problémáival fekszik és kel, így szinte elszigeteli magát azoktól a problémáktól, amelyek mostanában körülvesznek bennünket. Azzal, hogy az áramfejlesztőre összpontosít, megvédi magát a mindennapi stresszektől, amelyek oly sok emberéletet visznek el mostanában. És hogy mennyire igaza van, ezt akkor értettem meg, amikor immár kötetlen beszélgetés közben felelevenítettük a Potisjében eltöltött közös éveink emlékeit. Egyik pillanatban az addig vidámságtól ragyogó szeme hirtelen szomorúvá vált. Ez akkor történt, amikor arról beszélt, hogy a gyár érdekében még vasárnap is bement dolgozni, hogy befejezze azt a szerszámot, amelyet hétfőn már le kellett szállítani. „Az egész gyárban csak én és a portás voltunk. Igaz megfizettek, de nem a pénzért tettem, hanem a gyár becsületéért. 89-ben mentem nyugdíjba, és az ott maradt munkatársaimat azzal biztattam, ne féljetek, egy ilyen gyáróriás, mint a Potisje nem mehet tönkre. És mégis tönkrement. Sokan munka nélkül maradtak, nem értem, nem tudom felfogni”. „Ezt én sem értem Feri bácsi” – vágtam szavába, és hogy megszüntessem e kínos pillanatokat, hirtelen témát váltottam. „Szokta-e olvasni a Körképet, mi a véleménye róla?” A válasza egy kissé meglepett. Őszintén bevallotta, hogy még nem olvasott el egy számot se, ugyanakkor hirtelen elhatározottsággal azt mondta, hogy ezután olvasni fogja. A végén abban megegyeztünk, hogy munkája sikeres befejezéséről elsőnek a Körkép olvasói lesznek értesítve. Így fejeztük be a beszélgetést Feri bácsival.