Falfirkák

    Úgy érzem, az utóbbi időben az újságok túl nagy hangsúlyt fektettek a magyarellenes falfirkákra. Mint jelenségről természetesen szólni kell, hiszen aljas és elitélendő cselekedetekről van szó. Vajdaságban a pártok többsége szót is emelt, és a tettesek mielőbbi kézre kerítését követelik. Az ilyen falfirkák minden jó érzésű embert megbotránkoztatnak, és keserűséget, csalódást váltanak ki belőlük. Nehéz ez ellen harcolni, főleg akkor, ha a tettesek ismeretlenek maradnak. Mégis, mit lehet tenni azon kívül, hogy elítéljük az ilyen barbár cselekedeteket, és a tettesek megbüntetését kérjük? Semmiképpen sem az újság címoldalára tenni. Néhány hete a vasárnapi újság első lapján ékeskedett egy ilyen falfirka, melynek látványa sok ember pihenőnapját szomorította meg, mert ha becsukta a lapot, akaratlanul is azt látta. Pedig sokak szerint a vasárnap nem is vasárnap újság és húsleves nélkül, de azt hiszem, nem ilyen címoldallal. Vagy ez is a cél, hogy a kezdeti csalódást és keserűséget a bosszúság és a harag váltsa fel? Nagyon higgadt és józan politizálásra van most szükség, hogy a provokációk ne találjanak sehol sem táptalajra. Szerintem hatásos a harc az ilyen durva falfirkák és szerzőik ellen, ha a legrövidebb időn belül lefestik őket. Egyrészt nem érik el céljukat, mert kevesebben olvassák el, másrészt pedig nem vált ki ellenszenvet a címzett nemzetből. A tettesek felfedése pedig csak akkor lehetséges, ha az adott községek önkormányzatai és a belügyi szervek között jó és szoros együttműködés alakult ki. Kívülről senki sem fog rajtunk segíteni, hiába kürtöljük szét a nagyvilágban. Helyben kell megoldani a problémákat, bármennyire is nehéznek tűnik. A párbeszédek hiánya, az egymás iránti tolerancia be nem tartása, és még számos tényező figyelmen kívül hagyása szüli az ilyen eseményeket.
    Nem értek egyet azzal sem, hogy Zentán a helységnévtáblát még mindig nem festették át. Igaz, valaki leöntötte fehér festékkel, de így is, aki arra jár nap mint nap, eszébe jut, mi is volt ráírva. Ezzel a tetteseket is segítik, mert még ma is beszélnek "hős" tettükről. Nem szeretném elhinni, de attól tartok, hogy egyes pártjainknak is érdekük, hogy talán beépüljön a tudatunkba a félelem, és hogy ezután mint bátor védelmezőink szót emeljenek értünk. Egy biztos, a választások évében vagyunk, és a pártok mindent megtesznek azért, hogy minél több szavazathoz jussanak. Ilyenkor nem válogatnak az eszközökben, felhasználnak mindent a cél érdekében, és ami engem mindig is zavart, a legtöbb esetben el is érik céljukat. Addig kell valamit ismételgetni, míg a többség el is hiszi. Az ilyen és ehhez hasonló esetek boncolgatása élvezi a nép figyelmét, és elvonja a valódi problémáktól. De a politika már csak ilyen, és igaz az a mondás, hogy nincs piszkosabb dolog a politikánál.

Gecse István