Teológiai gondolatok
A szeretet ünnepén
„Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító.”
(Szof 3,17)
Az ember életének legfontosabb célja, hogy találkozzon Istennel. Akkor is így van ez, ha erre csak néhanapján gondolunk, és akkor is, ha döntéseinket e cél érdekében hozzuk meg. Ha keressük Istent, mert másban, másnál, másutt már nem találunk vigaszt.
Az Istennel való találkozás megünneplése karácsony eseménye, amikor az örök Ige felvette az emberi természetet, hogy megmutassa az isteni szeretetet és irgalmasságot.
Szofóniás próféta fenti idézete örömzsoltárként jelenti be: veled van az Isten!
Isten nem hagyta el teremtményét, bűnös volta ellenére az ember nincs egyedül! Isten van vele és mellette, hogy megbocsásson neki, hogy felemelje bukott helyzetéből, hogy üdvösséget hozzon a számára.
Ha az első karácsonykor eljött Krisztust befogadjuk a szívünkbe, akkor be tudunk lépni Isten világába, az Ő szeretetközösségébe. Akkor Isten felől tudjuk nézni és látni a világot, akkor legyőzhetjük a körénk állított korlátokat.
Az, aki meg tud nyílni a Jézus Krisztus által bemutatott szeretet előtt, megtapasztalja azoknak a falaknak a leomlását, melyeket mások iránt állított fel.
Isten szeretetének megélése a magunkba való fordulás és elzárkózás feloldását, a másokhoz való odafordulást, a mások irányába való megnyílást jelenti.
Krisztus irgalmának befogadása és megélése képessé tesz bennünket a mások iránti szeretet és irgalmasság gyakorlására. Ha Isten szeretetét meg tudjuk mutatni másoknak, akkor jómagunk is irgalmasok vagyunk.
Ez a nagyvonalú szeretet, mellyel a másik emberhez tudunk fordulni, örömmel és vidámsággal tölt el bennünket, mert a szeretet tele van jó cselekedettel. Az öröm és vidámság ugyanis nem csak a rossz tettek elhagyásából áll, hanem a jók megtevéséből is.
A szeretet ünnepén emeljük ki mások személyiségében a jót, az értékeket, mi magunk pedig legyünk megbocsátók, alázatosak, türelmesek, hogy a másik ember mellé rendeltként élhessünk.
Ha krisztusi életet élünk most és karácsony után is, Isten velünk ünnepel, velünk örvend.
Ennek a reménynek a fényében kérjük Isten áldását a békés és örömteli karácsony megéléséhez!
Morvai Matild, MA