Teológiai gondolatok
Ádventi gondolatok

    Ádvent a várakozás ideje, az Isten Fiának eljövetelére való készülődés időszaka.
    Azt a Krisztust várjuk, aki kétezer évvel ezelőtt már kisdedként, majd az emberhez teljesen lehajló istenként mutatta be magát a világnak. Az Istenfiú a szerető Isten képmásaként élte földi életét, és elénk tárta azt az életvitelt, amelyiket a Teremtő elvár tőlünk, amilyenre teremtett bennünket.   
    Ádventben olyan valakire várunk, aki már eljött közénk, és aki évről-évre lehetőséget ad számunkra az újra kezdéshez. A szeretetben megélt élet újra kezdéséhez.
    Jó, és Istennek tetsző dolog lenne, ha ez az ádvent nem a tülekedés, a kapkodás, a kimerültség határát súroló időszak lenne, hanem a meghittség és a szeretet ünnepe.
    Ne csak az áruházi láncolatok, boltok és árusok járjanak jól ádventi és karácsonyi bevásárlásainkkal, hanem tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy embertársaink megérezzék: őket is lehet szeretni!
    Jézusra várva a sok lótás-futás, rohangálás helyett álljunk meg, és csendesedjünk el. Még van lehetőségünk arra, hogy életünk napjait másként éljük meg, hogy kijavítsuk eddigi hibáinkat, hogy Isten akarata szerinti keresztény életet éljünk.
    Ehhez kell meghallanunk Krisztus kopogtatását a szívünkben.
    Ha erre sor kerül, akkor majd mi valósítjuk meg elsőként az embertársaink iránti kiengesztelődést, megbocsátást és békét, az emberek közötti egyetértést és egységet.
    A Jézusra való várakozás idején ne feledjünk el imádkozni embertársainkért, hogy Isten áldása bőven áradjon rájuk. Csak az Úr szerető áldásaként válhatunk ugyanis mindannyian Isten egyetlen, szerető népévé.
    Az idei ádventi időszakban szeretettel és tisztelettel emlékezzünk meg Ft. Szauer Miklós plébános úrról, aki mély hittel viselt, súlyos betegség és negyvenhat évi Krisztus-szolgálat után befejezte földi életét, hogy elköltözzön az örök hazába, Isten mennyei dicsőségébe.
    Ebben a nélküle megélt ádventi időszakban imádkozzunk érte is, hisz ne feledjük, hányszor és hányszor hirdette híveinek a szerető és bűneinket megbocsátó Istent, hányszor igyekezett elvezetni minden jó szándékú embert Isten elé. Azt az Istent közvetítette felénk, aki maga a mindenkit befogadó Szeretet.
    Papi hivatásának önzetlen végzésével, közvetlen emberi kapcsolataival a plébános úr földi élete alatt maradéktalanul megvalósította azt a kitűzött célt, melyet 1970-ben újmisésként felvállalt: „Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit megmentsek.” (1 Kor)
    Most a szerető Isten színe látásában, a mennyei ádventben várja az Úr második eljövetelét, a feltámadást.   
    Adjon Isten minden jóakaratú embernek békés ádventi készülődést!

Morvai Matild, MA