Teológiai gondolatok
Jézus mennybemenetelének üzenete
A jézusi mennybemenetel olyan esemény,
amelyet a keresztény Egyház egyik legősibb
ünnepeként tartunk számon. Az ünnepnap másik, népiesebb neve áldozócsütörtök, melynek eredete a XIII. századra nyúlik vissza. Az 1215-ben tartott IV. lateráni zsinat ugyanis elrendelte, hogy minden kereszténynek évente legalább egyszer, a húsvéti időben gyónnia és áldoznia kell. Ennek a húsvéti áldozásnak a végnapja a negyvenedik nap, azaz áldozócsütörtök lett.
A Szentírás beszámolóiból (Mk 16, Lk 24, ApCsel 1) tudjuk, hogy a megdicsőült Jézus a feltámadást követő negyvenedik napon a maga isteni erejével felment a mennybe, az Atyához, és az Isten jobbjára ült. A tanítványok elmentek és hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük.
Amennyiben végiggondoljuk Jézus földi életét, akkor a Biblia tanúságából egyértelműnek tűnik Krisztus jelentősége. A három éves jézusi nyilvános működés megmutatta az embereknek, hogy valójában kicsoda, és milyen az Isten. Az Úr élete, Istenhez és az emberekhez való kapcsolata a feltétel nélküli szeretet példája volt. A Zsidókhoz írt levél gondolata tökéletesen összegzi Jézus földi küldetésének lényegét: „Egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket”.(Zsid 1o,14) Krisztus egyetlen áldozata elég volt ahhoz, hogy akik benne hisznek, megszentelődjenek, és a bűnök bocsánatot nyerjenek. Neki köszönve a bűnös ember új életet kezdhet. Éppen ezért Jézus mennybemenetelének egyik üzenete, hogy abban az Úrban hiszünk, aki maradéktalanul elvégezte az Atyától rá ruházott feladatot, hogy Ő valóban az, akinek vallotta magát, és hogy visszament abba a létállapotba, ahonnan jött: az Atyához.
Jézus mennybe való visszamenete távolról sem jelenti azt, hogy kilépett ebből a világból, hogy magunkra hagyott bennünket. A Betánia melletti Olajfák hegyén is azt ígérte tanítványinak, hogy velük marad a világ végezetéig. A János-evangéliumban arról olvasunk, hogy „…jobb lesz nektek,ha én elmegyek” (Jn16,7) Mik voltak ezen mondatok üzenetei?
A megdicsőült jézusi test már nincs kitéve a tér-és idő korlátainak. A mennybemenetel által Krisztus egyidejűleg újra mindenütt jelen van. Az imádkozó, Őt követő hívő emberek napról-napra megtapasztalják Jézus jelenlétét, aki óv, bátorít, tanácsol, vígasztal, elfogad. Beszélhetünk vele, és Ő beszél hozzánk. Szent Pál apostol Rómaiakhoz írt levelében olvassuk ezt a reményteljes mondatot: „A meghalt, őt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, esedezik is értünk”. (Róm 8,34) Jézus mennybemenetele tehát nem csak a búcsúzás pillanata, hanem az örömé is, hisz általa „…van pártfogónk az Atyánál”( 1 Jn2,1). A mennybemeneteli bibliai történet arról is beszámol, hogy az Úr majd visszatér (ugyanúgy, ahogyan elment). A János-evangáliumban is arról olvasunk, hogy: „…és majd egyszer eljövök, magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek”. (Jn 14,3) Addig az eljövetelig hinnünk kell a feltámadt Úrban, és hinnünk kell mindabban, amit Isten Fia értünk tett, és tesz most és a jövőben is.
Krisztus második eljöveteléig az Ő követőivé kell válnunk, és a feltámadás hitével kell elindulnunk a tanítvánnyá tétel küldetésével elsősorban saját szívünkben, családunkban, szűkebb és tágabb, környezetünkben.
Morvai Matild, MA