156. Zöld levél
LEPKÉINK NAGY VÁNDORLÁSA

Kutyatejszender (Hyles euphorbiae) az ujjamon. Fotó K. J. Ada

    Mire e sorok megjelennek a Körképben, lehet, hogy a gólyáink már útrakelnek Afrika felé, és követi őket a sok-sok vándormadár. De tudják-e, hogy nemcsak a madarak, hanem a rovarok és az emlősállatok is vándorolnak? Bizony, bizony, közülük is sokan vándorolnak!
    Hogy honnan ered ez a vándorlás?
    Vidékünkön a jégkorszakot követő holocén időszakban (10-15 ezer éve kezdődött) a klíma fokozatosan csapadékosabbá és melegebbé vált. Így a pusztákon, a homokbuckákon is egyre sűrűbb növényzet telepedett meg, majd megindult a beerdősödésük. Ezzel együtt, más tájakról (Afrika, Kis-Ázsia) idevándorolva, megjelentek a rovarok (lepkék) is.
    Ezek egyik jellegzetes – sőt különleges, mert jórészt máig is ismeretlen) faja a szenderek, szerbül „вештице, љиљци”, főképp éjjeli pillangók, amelyek rendszerint fatörzsön vagy más alkalmas rejtekhelyen nappal mély szenderben pihennek, és az életkedv csak akkor ébredez bennük, amikor az esti szürkület árnya már leereszkedik a földre.
    Ilyen a nálunk, Adán is előforduló folyófűszender (Agrius convolvuli), kutyatejszender (Hyles euphorbiae), a kacsafarkú szender (Macroglossa stellatarum) is.
    Tizenhatlábú hernyóikat tápnövényükön tartva, dunsztosüvegben, e sorok írója és Tóth László, magunk is neveltük, majd bebábozódásuk után a lepkéket „hagytuk kikelni” és lefényképezésük után szabadon engedtük őket.
    Az egyik kutyatejszenderre – sajnos – felrepülése után a háztetőről egy veréb azonnal lecsapott és el is kapta. Sajnáltuk, de nem tehettünk semmit. Szemünk előtt csak az élet egy megszokott mozzanat játszódott le, amikor a táplálékláncban följebb álló egyed értékes fehérjeállományhoz jutott. Ez később a verébfiókák hasznára válhatott!
    Ezek a szenderek, főképp a folyófűszender, Afrika és Európa között, a Földközi-tengeren át egészen Skandináviáig és vissza (4-8 hét) ma is vándorol, repül. Ennek oka még az említett földtröténeti korok klímaváltozásaiban keresendő. A jégkorszak utáni felmelegedésben a vegetáció nagyon sok állatfaj számára nagy területeket tett alkalmassá az itt-tartózkodásra, a megtelepedésre és a szaporodásra is. A jégtakaró teljes visszahúzódása több ezer évid is eltart(hat)ott, de ezek a rovarok mai vándorlásai még modellezik az egykor a felmelegedés hatására lezajló folyamatot, azaz valami ősrégi genetikai programok mindmáig élnek bennük!
    Ez a misztérium évről-évre közvetlen környezetünkben, lakóhelyünkön is megismétlődik, és felvetem a kérdést:
    - Megteszünk-e mindent, hogy megvédjük ezt a folyamatot?

Király János