Göröngyös az út a csillagokig
Per aspera ad astra

    Az idő relatív. Ötven év lehet hosszú, ugyanakkor rövid is – attól függően ki, hogyan éli meg. Valamikor egy emberöltőnek számított, de ma, ha vágyaink és céljaink elérése szerint osztjuk be, és semmi nem jön közbe, életünk csúcsának mondhatjuk. Ez idő alatt az ember sok mindent elér, és ha eléggé kitartó, önbizalomtól duzzadó és tántoríthatatlan, még sokáig tudja élvezni az életet, mindazt, amit addig teremtett. Hogy valaki a csúcsra érjen, nehéz utat kell megtennie, és hogy mennyire volt göröngyös ez az út addig a magaslatig ahova elért és ahol ma áll Bozsóki Margitka, a Termometal segédigazgatója, azt maga mondja el, amit vallomásként is tekinthetünk eddigi életéről, munkájáról, sikereiről és nehézségeiről.

A kezdet

Bozsóki Margitka

    Kezdeném talán azzal, hogy megszülettem valamikor 1962. június 30-án, az év kellős közepén. Koraszülöttként láttam meg a napvilágot, ezért a szakorvosok azt tanácsolták szüleimnek, hogy kíméljenek meg, különösen felnőtt koromban, a stressztől, meg minden nehéz dologtól, ne engedjenek egyetemre, legyen egy kis nyugodt életem és akkor biztosan minden rendben lesz. De valahogy másként alakult minden. Kitűnő tanuló voltam, Vuk-dijat is kaptam, és a tizedik osztály után tovább szerettem volna tanulni. Mivel a társadalmi tudományokat már akkor kedveltem, azon gondolkodtam, hogy történelemre vagy jogra menjek-e tovább. A jogi középiskola mellett döntöttem, amit Zentán sikeresen be is fejeztem. A szüleim csak ekkor mondták meg, mit tanácsoltak nekik az orvosok velem kapcsolatban, de ekkor engem ez már nem tántorított vissza. Beiratkoztam a jogi egyetemre, amit 1986-ban egy kis csúszással be is fejeztem. Mivel édesapám révén a Potisje ösztöndíjasa voltam, munkahelyről nem kellett gondoskodnom. Ám az első nehézségek itt kezdődtek. Nem sokkal munkába állásom után, az akkori kollégák, Zoran Stančulov és Eszes Valéria jogászok, felsőbb utasításra, a bíróságra távoztak, így egyedül maradtam kezdőként abban a hatalmas gyárban. Az egyetemet végzett, még nem kész, csak jó nyersanyag, amiből idővel jó szakember válhat. Két évet dolgoztam a Potisjéban, kihasználtam a szülésszabadságot is, de már jelezték, hogy meg fog szűnni a munkaviszonyom.

Folytatás az IBA-ban

    Valahogyan éppen ebben az időben jelentkezett begy másik vállalat igazgatója, aki talpraesett kezdő jogászt keresett, akit úgy formálna meg, hogy megfeleljen a követelményeknek. Aki a fiatal jogászt kereste, az IBA igazgatója, Tóth Sándor volt. 1988-ban mentem át, mint jogi tanácsadó, majd később kinevezést kaptam az általános és jogi osztályvezetői munkahelyre. Mondhatom, hogy ott váltam igazán gazdasági jogásszá, habár igazságügyi jogi szakot fejeztem be. Az igazgató egyszerűen kimosta a fejemből az igazságügyi jogot, mert a gazdaság minőségében más jogot követel. Nehéz volt az átállás, meg kellett tanulnom, hogy csakis annak a cégnek az oldalán kell állni, amelyiket képviselem és ettől nincs eltérés. Természetesen, ehhez nem volt elég gyakorlati tudásom, ezért sokszor keményen bíráltak, viszont a segítőkészség sem maradt el. Az igazgató mellett sokat segített Csipak Emma, vegyésztechnikus, aki analitikával foglalkozott, de hatalmas tudással rendelkezett. Sanyi bácsi – most már mondhatom így – pedig példaképem volt a vállalat vezetésében, agyafúrt, de végeredményben racionális gondolatait nehéz volt követni. Utólag láttam és tapasztaltam meg, hogy mindkettőjüknek nagyon sokat köszönhetek. Itt tanultam meg mindazt, amit az egyetemen nem tanítanak. Megtanultam, mi a különbség a pecsét és a bélyegző között, mi az okirat és az átirat, bevezetni az aktákat az iktatóba és mindazt az apró, gyakorlatias munkát, ami naponta előfordult. Ebben pedig nagy segítséget nyújtott Lukić Anna. Közben 1992-ben letettem a bírói vizsgát, aminek előkészítésére egy évet kaptam az igazgatótól, így megszakításom sem volt. Természetesen a vizsga után tovább folytattam a munkát.

Egy álmom valósult meg

    Az igazgató nyugdíjba vonulása után megváltoztak a viszonyok, új emberek jöttek, a privatizáció szele is érezhető volt, nagyon rutinszerűnek éreztem mindent. Azt is éreztem, hogy bennem több van, minthogy szerződéseket írjak, végzéseket vagy igazgatói döntéseket vessek papírra. Ettől többet akartam. Azt éreztem, hogy a piszkabotot is meg akarom tanítani. Mindig tanítottam valakit valamire. Azon járt az eszem, hogy talán tudnám tanítani azt, amit csinálok. És előbújt a fejemből a bogárka: jó volna megpróbálni magamat a tanári pozícióban.

Diákokkal a tanteremben

    Ám újra szerencsém volt. Egy igazgatónak éppen nem volt alkotmányjogi tanára viszont a tananyag megkövetelte. Ezúttal a munka mellett vállaltam a Bólyai Tehetséggondozó Gimnáziumban Zentán az alkotmányjog oktatását. Mi tagadás, borzasztóan élveztem, és úgy éreztem ez már a csúcs. Munkám gyümölcsét már a közeljövőben látni fogom az első 5 éves osztálytalálkozón. A diákokkal szigorú voltam, precíz és alapos, de a klasszikus előadásmód mellett bemutatókat és más szemléltető gyakorlatokat is tartottam. A házi feladatokból, dolgozatokból csinos kis gyűjteményt készítettünk. Nagyon szerettem tanítani, nekem nem volt rossz diák, és az elvem az, hogy csak rossz tanár van. Kihívás volt a rossz diákot rábírni a tanulásra, fontos volt a vele való foglalkozás, mert aki át tudja törni a falat, az már át is tud menni rajta. Sokat tettem minden diákért, akik a végén egy kisfilmet is forgattak rólam. A kapcsolat velük azóta sem szűnt meg.

Az utolsó állomáshelyem

    2007. februárjában Micsiz József igazgató felkérésére némi gondolkodási idő után átjöttem a Termometálba jogi tanácsadó munkakörbe. Úgy éreztem, hogy ez a munkahely már egy lépcsőfokkal magasabb, mint az osztályvezetői volt az előző munkahelyemen. Kezdetben jogi munkaköröket láttam el, de itt sok más kihívás is volt. Adva volt a lehetőség, hogy kipróbáljam magam, többre vagyok-e képes az eddigieknél. Nagy tanulási lehetőség nyílt meg előttem, elmondhatom, hogy 36 továbbképzési oklevelem van ma, amit mind itt a Termometalban szereztem meg. Ezek között szerepel műszaki is (ISO), pszichológiai, ami külön is érdekel és több mint tíz éve foglalkozom is ezzel. Nagy hasznát veszem ennek, tárgyalásokon, például alkalmazom a „non verbális” kommunikációt az igazgatóval. Megismertem a műszaki folyamatokat is a cégen belül, érdeklődésem kiterjedt a technológiai folyamatokra is. Fontos megismerni az embert, gondját, pszichológiai állapotát, mert akkor az ember is nagyobb bizalommal van a főnöke iránt. Nálunk az új munkás két lépcsőzetes interjún esik át, mielőtt munkába állna. Előbb én beszélgetek vele pszichológiai alapon, utána adom át szakmai résznek. Fontos, hogy a jó szakember jó csapatmunkás is legyen.

A Termometal vezetőivel az épülő gyártelepen

    Sok más jogi és gazdasági vonatkozású szemináriumon is részt vettem. 2009-ben Belgrádban a legrangosabb vállalatok vezetőinek két napos szemináriumán is. Ekkor a Termometalt én képviseltem, amire ma is büszke vagyok. Az mellett, hogy rengeteg ismeretséget kötöttem, a végén, mint a szeminárium részeként az egymás közötti kommunikációt is figyelték, és legnagyobb meglepetésemre engem jelöltek meg, mint a példaképet (ekkor kerültem az Ekonomist lap címoldalára). A munkámban ez egy újabb kihívást jelentett. Megismerkedtem ugyanis prof. dr. Miljojko Bazić-tyal, aki a modern kommunikáció viszonya a közösségben témára több könyvet is kiadott. A második kiadás borítóján a Termometal igazgatói (igazgató-tulajdonos, kommerciális igazgató és jómagam) kaptak helyet, de a könyv is sokat példáz magáról a cégről. Egyik tanulmányt én írtam A Termometal ügyviteli sikerének titka címmel. Dr.Bazić-tyal megbeszéltük, hogy a következő kiadásban én, már mint társszerző fogok szerepelni. Különben ez a kézikönyvet több nyelvre is lefordították, ismert az amerikai gazdasági életben és természetesen a világhálón is szerepel. Ez hatalmas siker és elismerés is egyben a Termometalnak. Mai pozíciómat sikeresnek tartom, mert ilyen szintre eljutni egy kis jogásznak nem egyszerű dolog. Ehhez szükséges a közös hangnem, a megértés, az egymáshoz való viszony. Ez mind érezhető a cégen belül. És nem zavar a környezetem sem. Mint nő, már hozzászoktam, hogy a férfiak világában élek, és ez annyira nem is foglalkoztat. Sokan azt mondják, hogy az irányítás nem a nők dolga, az a férfiaké, mi nők pedig igyekszünk elfogadtatni magunkat.

A Termometal raktárhelyiségében a raktárossal

    A végén, ha számadást kellene adni magamról, elmondhatnám, hogy elégedett vagyok, noha nem az igazságügyben dolgozom, mint amilyen szakot végeztem. Belecseppentem a gazdaság világába és itt is ragadtam. Ez az én döntésem, az én akaratom volt és nem véletlenül sodort a szél ide-oda. Akkor váltottam, amikor éreztem, hogy szorít a cipő, de azzal még nem akartam áttérni a jog másik oldalára. A gazdasági jog nem könnyű és nem is annyira ismert a köztudatban. Gazdasági tárgyalásokon kell részt venni, gazdasági normákat kell betartani, több százezer eurós beruházások jogi biztonságáért kell felelni, olyan szerződéseket készíteni, melyek megvédik a céget és ne legyen törvénytelen. Nagyon sok szegmense van ennek a jognak, ami megadja a nehézségét, ugyanakkor a szépségét is. Megszerettem a gazdasági jogot, és ez a megszerettem felülmúlta bennem azt, hogy miért nem lettem bíró, vagy ügyvéd. Nem bántam meg, hogy a gazdaságban maradtam, mert jóval sokrétűbbnek tartom magamat azoktól, akik a szűk jogi vonalon futtatták karrierjüket.

    Az a göröngyös út, amit eddig megtettem, most már kisimult a talpaim alatt.

Vastag János