Ötven éves lesz a Bartók Béla zeneiskola
A Bartók Béla Alsófokú Zeneiskola a 2010/2011 iskolaévet az Oktatási Minisztérium által előírt program szerint kezdte, és egyben új igazgatóval. Az eddigi igazgatónak, Laták Zsuzsannának lejárt a kinevezése, és a helyére Rózsa Ildikót választották meg. Vele beszélgettem el az új tanév kezdetekor, amikor még minden nagyon az elején volt.
Az új iskolaév kezdetén hány előkészítős jelentkezett, hány első osztályos iratkozott be és vezettek-e be új zenei tantárgyakat?
– Az ún. előkészítőbe 29 új gyermeket írattak be a szülők itt Adán és a moholi részlegünkbe, míg az első osztályba 17 tanuló iratkozott be. Új zenei tantárgyakat nem vezettünk be, maradtak az eddigi szakok: a hegedű, gitár, tambura, fuvola, klarinét, zongora, harmonika és szólóének. A tanulóink összlétszáma – a moholiakat is beleértve – 209, akiket 19 zeneileg képzett tanár tanít. Külön örülünk annak, hogy a volt diákjaink jönnek vissza tanítani, ebben az iskolaévben három volt tanulónk lesz a tanárunk. A szabadkai zenei középiskolába 4 tanulónk felvételizett – mondta az igazgatónő.
Az elmúlt iskolaévben a tanulók kiváló eredményeket értek el a különböző versenyeken. Mire számítanak ebben az évben és mit várhatunk mi mint közönség?
– Megállapítása valóban így van, de ezek a szép sikerek mögött sok-sok szorgalom, gyakorlás és a felkészítő tanárok részéről rengeteg munka áll. A zeneiskola egyébként minden évben elküldi a legjobb hallgatóit különböző versenyekre szinte minden zenei szakról, így lesz ez a jövőben is. A tanárok szívesen foglalkoznak a tehetséges és szorgalmas tanulókkal, felkészítésük már a tanév kezdetén megkezdődik és folyamatos egészen a versenyekig. Úgy gondolom, hogy csak kitartó munkával lehet eredményeket elérni. Természetesen szeretném a tanári karral együtt, ha ebben az iskolaévben is folytatódna ez a szép hagyomány és növendékeink újabb sikereket érnének el Szerbia szerte rendezett különböző versenyeken. Szeretném kihangsúlyozni, hogy ebben az iskolaévben zeneiskolánk 50 éves lesz. A jubileum megünneplését jövő év márciusára tervezzük, 21. és 25. között, amikor egy zenei héttel emlékeznénk meg a jubileumról. Hangversenyeket tervezünk növendékeink részvételével, a tanárokkal és más vendégek közreműködésével – fejezte be a beszélgetést Rózsa Ildikó igazgatónő.
Bálizs Géza