PIAC-ÉRZÉS

    Többször, több helyen halottam már, hogy nálunk, itt Adán nincs semmi érdekes, nincs semmi, amire büszkék lehetünk, kultúráért, szórakozásért utaznunk kell, és nincs semmi, amit mutogathatnánk a hozzánk érkező vendégeknek.
    A helyzet az, hogy csak nem járunk nyitott szemmel. Miért akarunk olyat mutatni, amilyet bárhol, bármelyik nagyobb városban láthatnak?! Miért várunk el olyan dolgokat egy kisközségtől, ami csak a nagyvárosok jellemzője?! Fogadjuk el, hogy a mi Adánk nem metropolis, itt nincsenek  mozik, színházak tucatszámra, nincsenek plázák, edzőtermek minden utcasarkon; aki erre vágyik, rossz helyen jár.
    Ada kisváros, annak minden szépségével. Itt van, hogy papucsban szaladunk el a boltba, ha elfogyott a só, mi köszönünk egymásnak az utcán, nálunk nyári délutánokon az idősek még kiülnek a ház elé a kispadra, mifelénk vasárnap reggel templomba járnak, szombaton pedig piacra.
    Nálunk még a piac fontos dolog, nálunk a piac társadalmi esemény. Aki számít és ad magára, az megjelenik, feltűnik a szombati piacon. Mi tudjuk, ismerjük azt a bizonyos piac-érzést. A szombati piacra elmenni, jelen lenni nem a szükség diktálta hétköznapi dolog. Itt a vásárlás másodlagos, itt igazi közösségi élet zajlik. Információcsere, a községben történtek megvitatása, sőt a pletyka is nélkülözhetetlen velejárója a szombat délelőttöknek. A piacon mindenki ismerősként köszön, már messziről mosolyog a virágos, az almaárus megkérdi, hogy vagyok. Míg krumplit veszek, az eladó elmondja a legfrissebb történéseket, a zöldségárus viccet mesél, a süteményesnél pedig néhány receptet és jó tanácsot is kapok, érzem hogy számítok, hogy számon tartanak, hogy ide tartozok.
    Tehát van ez a piac-érzés, ha úgy tetszik piac-feeling, ami a mienk, amióta világ a világ, amióta piac a piac. Minket maga a piac kovácsol közösséggé, hisz ez az a találkozóhely, ahova szinte mindenki kötelezően ellátogat, ahol a rég nem látott ismerőssel is összefuthatunk egy-egy szóra, egy-egy mosolyra. A bolti nagybevásárlásokban nincs meg az a bizonyos szükséges plusz, ami a szombati köszönésekben, fontoskodó megjegyzésekben, pletykákban benne van, mert itt érezzük csak igazán, ha sokszor nem is úgy tűnik, de számítunk egymásnak és számíthatunk egymásra.
    A piac-érzés azonban szavakkal el nem mondható, hiába is próbálkoztam én vele, ez a kisvárosi lét sajátja, megélni, átélni kell, ezért mindenkinek, aki Adára kíváncsi, először a piacot mutassuk meg, minket megismerni igazán csak ott lehet.

Józó Mónika