A HÁZASSÁGRÓL

    A házasságot én egy selyemszálhoz hasonlítanám. Ez ugyanis több selyemszálból van összesodorva és így olyan erős, hogy ha el akarjuk szakítani, inkább levágja az ujjunkat, de nem szakad el. De ha ezt a selyemszálat nagyon erősen húzzuk, végül mégiscsak elszakad. Utána össze lehet kötni, sőt össze is kell kötni, és újra olyan erős lesz, mint előzőleg volt. De a csomó, az mindig csomó marad!
    Ha mármost ezt a selyemszálat ismét nagyon erősen húzzuk, ugyancsak elszakad, de ezt is össze lehet kötni, sőt össze is kell kötni. De ne felejtsük, ekkor már két csomó csúfoskodik rajta. Ha ez a selyemszál is elszakad, még mindig össze lehet kötni, sőt még össze is kell kötni, de ne feledjük, ez a selyemszál már nem lesz olyan erős, mint előzőleg volt. Talán nem is kell olyan erősen húzni, valamelyik csomó meglazul, és a mi selyemszálunk széjjelmállik.
Így van ez a mi házaséletünk selyemszálával is. Azt is sok komoly összetevő alkotja, tartja össze és teszi szilárddá, úgymint a szerelem, az egymás iránti szeretet, a gyermekáldás, és végül a hűségeskü, amit az oltárnál fogadunk meg.
    Házaséletünk szépen zajlik mindaddig, amíg a csomó meg nem jelenik, esetleg megszaporodik. Ekkor a házaséletünk elveszíti szilárdságát, és már nem is kell nagy dolognak történnie, hogy széjjelmálljon házasságunk selyemszála.
    Hogy mit értek csomónak?
    Mindazt, ami ok lehet a válásra. Mi következhet a szétmállott csomó után? Szörnyű dolog: a válás. Ez után még szörnyűbb dolog a gyermekek szétosztása: kettő nekem, egy meg neked, attól függőem, hogy hányan vannak.
    Ami eddig szép volt, ami eddig jó, meghitt és bensőséges volt, annak talán végérvényesen vége. Felbomlik a családi harmónia, sőt még a testvéri szeretet is meglazul, azzal, hogy az apuka az anyuka ellen, vagy fordítva egymás ellen hangolják gyermekeiket. Sőt olyan is előfordult egy-egy újranősülés vagy férjhezmenés esetén, hogy a nagyszülőket is bevonják a nevelésbe. Tudjuk, egy nagyszülő mennyire szereti unokáit. Vagyis mindent megenged nekik. Aztán egy napon a nagyszülő azt veszi észre, hogy ő már csak eteti az unokáját, a nevelést meg az utca végzi. Márpedig jól tudjuk, az utca mire képes nevelni a gyerekeket: kábítószer, alkohol, hogy tovább ne soroljam!
    De vajon egy szülő megakadályozhatja-e a válást? Néha Igen, néha nem. Sok függ attól is, hogy a szülő hogyan nézi a történteket. Reálisan, vagy mindig az Ő gyermeke oldaláról? Sok függ attól is, hogy a szülő hogyan méri fel a következményeket? Ki hogy szereti az unokáit? Meddig képes elmenni az unokái érdekében?
    Elfogadom azt a nézetet is, hogy valamelyik fél nem tehet a házasság felbomlásáról. De az ilyen ritka, mint a fehér holló, ugyanis mindennek megvan a maga miértje. Ugye, azt szokták mondani, „az alkalom szüli a tolvajt”.
    A sokból csak egy történetet írok le, olyat, ami közösségünkben történt.
    Gábornak és Annácskának volt egy kislányuk, a másik baba meg már úton volt. Ő kisfiú lett. De az apuka, Gábor, egy napon beállított a szüleihez egy kofferral. Az apja megkérdezte, hogy talán utazni szándékozik valahova. – Nem, – volt a válasz. – Otthagytam Annácskát! – De, hát miért? – kérdezte az apa. – Nem szép! – volt a válasz. – Nem szép? – és te ezt csak most vetted észre? Hat évig jártál vele, addig nem vetted észre? Mi már akkor is láttuk, hogy nem egy világszépe, de hozzád is, hozzánk is kedves volt. Gondoltuk, ha neked jó, nekünk is jó.
    Ezzel az apa kiment és behozott egy nyaklót (lószerszám, amit a lovak nyakába akasztanak). – Látod ezt? – kérdezte az apa. – Ezt verem szét a hátadon, ha rögtön vissza nem mész a te Annácskádhoz! Gergő látta, hogy ez nem vicc, inkább komoly a dolog, és visszament a feleségéhez.
    Felnevelték gyermekeiket, férjhez adták a lányukat, megnősítették a fiukat. Most az unokákat élvezik, ők pedig példás házaséletet éltek.
    Sokunk számára követendők e példák. A fiataloknak pedig azt mondom (ha még nem késő), vigyázzanak nagyon arra, hogy az a bizonyos csomó ne jelenjen meg soha házasságuk selyemszálán!
    Boldogult apámtól hallottam, hogy az a kutya, amelyik egyszer átússza a Tiszát, az megpróbálja többször is! Hiszem azt, hogy én, aki házasságom 56. évét is betöltöttem és életemnek 80. évét taposom, adhatok tanácsot a fiataloknak. Én bizony szégyelltem volna a világ, de főleg a gyermekeim előtt, ha az én kedves feleségemet csak egy napra is elhagytam volna. Milyen példát mutattam volna gyermekeim, esetleg unokáim előtt? Olyan sokan nem gondolnak családjuk jövőjére! Vagy már mindennapivá vált a válás? Megfeledkeztünk arról, amit Isten előtt ígértünk? Hogy holtomiglan, vagy holtodiglan, hűen kitartunk egymás mellett! Vagy ahogy régebben mondták: „ásó, kapa, meg a nagyharang választhat csak el egymástól”. Vajon mi maradt meg a családi erkölcsből és a jó útra való térésből? Hova fogunk így jutni?
    Ha csak egyvalaki is magáévá teszi ezeket az intelmeket és újra gondolja az esetleges válási szándékát, írásom nem volt hiábavaló.