Legújabb szám - Najnoviji brojSzerkesztõség - UredništvoAnyakönyvi hírek - Vesti od matièaraArchívum - Arhiva

2009. március

Címoldal
Kinek járjunk a kedvébe?
Községi események
Szép vers és kép mára
Húsvét: Jézus feltámadása
A tervek többnyire megvalósulnak
A Második Helyi Közösség tanácsa
Új barátokra leltünk
Az adai Szarvas Gábor Könyvtár 2008. évi munkájáról
Disznóvágás
Adai siker a borversenyen
Április 1. – a bolondozások és tréfák napja
Gróf Csekonitz birtokáról
Hűség az anyanyelvhez
A Szentháromság templom asztalosa
Emésztési zavarok
Szemtől szembe a válsággal
Hírek a tűzoltók tevékenységéből
Rügymozdító március
Jöjjön a tavasz, vesszen a tél!
Mozgalmas élet a moholi iskolában
Fiatalok írják
Hírek
Rendőrségi hírek
Tombolával zártak az Aranykezek
Az adai egyházközség története - II.
Zöld levél
Tevékenyek az adai sporthorgászok
Címeres nemeslevelek - XI.
Az eltűnt idő nyomában
Tarka oldal
Politikai krónika
Impresszum

GRÓF CSEKONITZ BIRTOKÁRÓL

    Gróf Csekonitz birtoka Közép-Bánát keleti részén, a Bega folyó mentén terült el. Területe többezer katasztrális hold volt. Mindez három majorságból állt, és minden majorság 1-2 házsorból tevődött össze. Mindegyik ház nagy portával rendelkezett. Ezt ők háztájinak nevezték. Itt termelték meg a házhoz szükséges zöldségféléket.
    A birtoknak szigorú szabályzata volt. Ennek betartásáról a számadó és segédei gondoskodtak. Az egyik majorságban többször is megfordultam (szabómester lévén, mindenféle ünneplő- és munkaruhát árultunk, és a majorságba is elvittük portékánkat) és ott elbeszélgettem az idősebbekkel. Az ő mondásukból írom le mindazt, ami ott történt. Ez már több mint negyven esztendeje történt. Ekkor a terület már állami birtok volt, és a régi fegyelemből csak kevés szokás maradt fenn: a jószágok levágása. Én azonban a korábbi korszakot, a királyi Jugoszlávia időszakát írnám le.
    A napszám 8 dinár volt, ezért 12 órát kellett dolgozni. Szezon idején még többet kellett dolgozni, de ezeket az órákat vagy kifizették, vagy szabadnapokat adtak érte. Szezonmunka volt a kapálás, az aratás, a gabona betakarítása. A legfogósabb időszak azonban a kukoricatörés ideje volt, mert nappal szedték a kukoricát, este, holdvilágnál pedig vágták a szárat, amit hajnalban harmaton kötöttek kévékbe, majd kiskúpokba rakták száradni. Ezeket később a majorság közelében nagy kúpokba rakták.
    Ebből a 8 dináros napszámból aligha lehetett volna megélni, ha a munkások természetbeli juttatásban nem részesülte volna. Ezek a következők voltak: tej, vagy tejtermékek naponta, hetente marha-, disznó- vagy birkahús, szalonna, zsír és liszt. Burgonyaszedéskor burgonyát kaptak, amit elvermeltek, hogy télen meg ne fagyjon. Morzsoláskor kukoricát kaptak, amit a háztáji baromfi etetésére használtak. Tűzrevalót korlátlan mennyiségben kaptak. A kemence fűtésére száríziket, a rakott tűzhely, valamint a katlan tüzelésére csutkát és csumát használtak. A kemencében sütötték a kenyeret, valamint a lángos lepényt. Igaz, hogy a gyerekek nem láttak marcipánt, de ezt bőségesen kárpótolta a lángos, amit baromfi- vagy disznózsírral kentek meg.
    Negyven év távlatából azt már nem tudnám megmondani, hogy miből mennyi volt az egyszemélyes adag, de azt tudom, hogy hetente két disznót, kéthetente egy marthát vágtak le. Ha egy családban csak ketten voltak, akkor ők mindenből két adagot kaptak. Ahol meg például volt nyolc gyermek, a két szülő, valamint a nagyszülő 12 adagot kapott. Tehát mindenből mindegyik személynek egy adag járt. Aki nagycsaláddal rendelkezett, nem volt hátrányosabb helyzetben, mint egy családtalan házaspár. Mert minden gyermek, míg be nem fejezte az iskolát (ami 6 osztályból állt) évente két öltöny ruhát kapott. Egy öltönyt tavasszal húsvétra, egy öltönyt pedig télre, karácsonyra. Ezekben az öltönyökben az ünnepeken meg kellett jelenni a templomban, ahol a gróf úr is ott volt, és végignézte a gyerekeket, hogy mindegyiknek megvan-e az öltönye. A gyerekeket nyáron kocsival, télen pedig szánkóval vitték az iskolába.
    Az orvos, valamint az állatorvos időszakonként meglátogatták a majorságokat. De ha valaki megbetegedett, kocsival vitték az orvoshoz, vagy az orvost a beteghez. A foghúzás feladata a borbélyt illette meg. A majorságok nagyjából önellátóak voltak, de jobb termés esetén úgy gabonából, mint jószágokból többet értékesítettek, vagy tároltak az esetleges rossz termés esetére. A majorságoknak a gabonaföldeken kívül legelőjük is volt, ahol a marhákat és a juhokat legeltették. A vizenyős területeken füzeseik voltak, amelyek vesszejét kosárfonásra használták. A Bega-menti nádas területeken a nádat télen vágták le, amikor a víz befagyott. A nádat a házak tetejének fedésére használták. Téli estéken hát a férfiak kosárfonással, a nők pedig gyapjúfonással foglalkoztak.
    A téli estéken bőven jutott idő a szórakozásra is. A férfiak főleg kártyáztak, a gyermekek meg malmoztak, amihez nem kellett nagy befektetés, csak egy fél marék bab, meg annyi kukorica, és egy darab keménypapír, amire a malmot rajzolták. A nők kártyáztak a férfiakkal,, vagy malmoztak a gyerekekkel.
    Amint írtam is, a fájós fogat a borbély húzta ki, de ez nem volt olyan gyakori, mint manapság. Több idősebb embert is láttam, akiknek a fogai valósággal elkoptak, de mégsem kellett kihúzni. Erre azt a magyarázatot kaptam,, hogy az ő foguk vassal sohasem érintkezett.
    A Begából lajtos kocsival hordták a vizet, és ennek a kocsinak a hátulján volt egy csap, amin a vizet kieresztették. Ha valakinek kevesebb vízre volt szüksége, az csobolyóban tárolta, amin két lyuk is volt: ha mind a két lyukat kinyitották, az egyikből ittak, a másikon pedig ment be a levegő. A kisebb mennyiségű vizet cserépkorsókban, cserépkancsókban tartották. Főzésre is különféle zománcozott kő-, vagy cserépedényeket használtak. Még az én gyerekkoromban is Adán három gölöncsér is dolgozott! Minden háznál volt egy gémeskút, aminek a vizét ivásra, valamint a jószágok itatására használták.
    Abban az időben több és nehezebb fizikai munkát is végeztek az emberek. Ám sokkal, de sokkal nyugodtabb életet éltek. Arra, hogy valakinek fölmondanak, mint manapság, sohasem gondoltak. Nem kellett félniük attól, hogy a mélyhűtő, a frizsider, a mosógép, vagy a villanysporhet elpusztul, mert azt előbb meg is kellett volna vásárolniuk. A húst a majorság nagy jégvermében tartották. Akkoriban nem tudták, mi az az idegcsillapító, mert nem is volt rá szükségük. Az biztos, hogy nehéz időszak volt, de sok családban mégis 8-10 gyermeket is fölneveltek. Vajon képes lenne-e erre egy most élő család? Pedig most a legkülönfélébb családtámogatási programok vannak!
    A gróf a földterületeket, valamint a jószágállományt csak annyival növelte, amennyivel a majorság lakossága növekedett. Ő akkor volt boldog és megelégedett, ha ugyanezt látta a majorság lakóinál is. Lehet, hogy ez nem volt így mindenhol. Volt, ahol a szegény, rászorult embereket kihasználták, kizsákmányolták. De nem ugyanígy van ez manapság is? Akinek nem inge, ne vegye magára!
    A gróftól kezdve a számadó és a környezete tudta, hogy ki ki volt, és honnan jött. Ebből talán még manapság is sokat lehetne tanulni!

 

Id. Török Máté

mart 2009.

Naslovna strana
Opštinski događaji
Mladi pišu
Molski dobošar
Vesti iz policije
Tragom izgubljenog vremena
Šarena strana
Politička hronika
Impresum


Design by VA