Gondolatok a mai iskolarendszerről

Egy ismerősünk kislánya második osztályba jár Adán, a Cseh Károly Általános Iskola Bara-parti részlegébe. A kislány – egyik este, amikor náluk voltunk –, azt kérdezte tőlem, hogy ki tudok-e számolni hosszú számtanpéldákat? Csak néztem reá, és megkérdeztem, hogy az meg milyen?

    Elkezdte leírni a feladatot, és persze ki is kellett számolni. Őszinte leszek: halvány gőzöm sem volt, hogy milyen módon kellett kiszámolni azt a számtanpéldát, és hogy mi lett a végeredménye. Azután leírt még két számsort a „mindenes” füzetbe – higgyék el, azokat sem tudtam kiszámolni! Ez csak egy rövid példa matematikából mindarról, amit a mai második osztályosok (általános iskolában!) tanulnak vagy házi feladatként kapnak! A mi generációnknak még nem voltak ilyen összetett és érthetetlen számtanpéldái! Mi sokkal egyszerűbb matematikát, azaz számtant tanultunk.
    A kislány azt is elmondta, hogy magyarból van, amikor 10-20 oldalt is el kell olvasniuk, emellett házi olvasmányuk is van! Nekünk abban az időben magyarból sem kellett ennyi oldalt elolvasnunk, házi olvasmányunk pedig csak a jóval későbbi osztályokban volt! Nagyon egyszerű, rajzokkal illusztrált olvasókönyvünk volt. El tudom képzelni, mennyi komplikált anyagot kell más tantárgyakból is tanulniuk szegény másodikos tanulóknak; arról nem is beszélve, hogy az iskolatáskájuk olyan nehéz, hogy alig bírják cipelni a hátukon – ezt nem kellett kipróbálnom, hogy megállapítsam, láttam több kisdiákot, akiknek majd lehúzta a hátukat a teletömött iskolatáska!

    Mai iskolarendszerünk nagyon bonyolult, a diákok „agyon” vannak terhelve, a tantárgyak nem mindig érthetőek, túlságosan komplikáltak. Gondolom, ez nemcsak a másodikosokra vonatkozik, hanem a többieknél is így van! Nem beszélve arról, hogy az „ingyenes” iskoláztatás mennyi pénzükbe kerül a szülőknek – így az említett kislány szüleinek is! Különösen nehéz összekaparniuk a pénzt az olyan szülőknek, akik szociális segélyt kapnak. A tanév kezdetekor a könyvekre, a füzetekre és egyéb eszközökre (vonalzó, ceruza stb.) kell pénzt kiválasztani, majd tanév közben a különböző kirándulásokra, és ki tudja még, mi mindenre szükséges összegyűjteni a rávalót. Az ismerőseim elve: „Ha nehezen is, de előteremtem a pénzt a gyermekemnek, hogy elmehessen a kirándulásokra, vagy a nyári szünetben a nyaralásra”. Miért éppen az ő leányuk maradjon ki? Ha a többi szülő elő tudja teremteni a pénzt, akkor ők miért ne tudnák?
    Az imént említettem a szociális segélyt kapó szülőket (vagy az egyik, vagy a másik szülő kapja), akiknek talán még nehezebb a gyermekük vagy a gyermekeik iskoláztatása. Pláne, ha az egyik szülő sem dolgozik, és sajnos ilyenekből is egyre több van! Azoknak a szülőknek sem könnyű azonban, akik közül az egyik dolgozik, a másik nem. Igaz, azok a családok sincsenek sokkal könnyebb helyzetben, ahol mindkét szülő dolgozik, ám alacsony a fizetésük – márpedig ilyenekből is, sajnos, egyre több van. Természetesen egy kicsit könnyebb azoknak a szülőknek a gyerek(ek) iskoláztatása, akik esetében a fizetés(ek) egy kicsivel nagyobb(ak), na meg persze azoknak, akik esetében a nagyszülők is segítenek! Az ilyenek azonban ritkák, mint a fehér holló.
    A mi időnkben az iskolarendszer sokkal egyszerűbb volt, a tantárgyak nem voltak „agyonkomplikálva”, és az iskolatáskánk sem volt olyan nehéz. Miért? Azért, mert a mi fejünket még nem akarták „teletömni” sok érthetetlen anyaggal sem számtanból, sem magyarból, sem más tantárgyakból! Ja, akkoriban még más volt a helyzet. Egy államelnökünk volt, létezett még a nagy Jugoszlávia, egypártrendszer volt. Ugyanakkor az ’50-es évek vége felé és a ’60-as évek elején, amikor mi jártunk általános iskolába, sem a szüleinknek, sem a nagyszüleinknek nem jelentett ekkora kiadásokat az iskoláztatásunk. Akkoriban ugyanis valóban ingyenes volt az iskoláztatás. Az én szüleim sem kerestek sokat, de akkoriban nem is volt szükség ezt nézni. Azokban az években jól éltünk, talán jobban, mint most! Hogy mindennek mi köze az iskolarendszerhez? Nagyon is sok!
    Ja, és még egyet le kell írnom: az iskolákban csak azok kapnak uzsonnát, akik befizetnek egy bizonyos összeget, akik pedig ezt nem tudják megtenni, azok esetében a szülők saját maguk készítik el az uzsonnát a gyereküknek. E sorok írója csak az árak emelkedésére hívja fel a figyelmet, hiszen az élelmiszerek ára is folyamatosan megy fel a boltokban. Ha tehát valamelyik szülő nem dolgozik, a másik pedig keveset keres, akkor képzelje el a kedves Olvasó, mennyi pénz megy el minden nap uzsonnára, és mi marad, ha még a rezsit is ki kell fizetni! Gondolom, sok családnál jelen van ez, így saját bőrükön, azaz saját pénztárcájukon érzik meg az uzsonnára vonatkozó kiadásokat.
    Nem csoda, hogy sok fiatal, aki befejezte az iskolát, külföldre megy a jobb megélhetés reményében. De ma már sajnos nemcsak fiatalok költöznek el, hanem egész családok is. Nagyon sok az üres ház. Hogy mindennek mi köze az iskolarendszerhez? Sok köze van. A szülők egyre nehezebben bírják el a rájuk nehezedő pénzügyi terheket, így inkább úgy döntenek, kiköltöznek nyugatra, vagy a „szomszédba”, Magyarországra. Persze gyermekeiket is magukkal viszik, és a gyerekek külföldön folytatják és fejezik be a tanulmányaikat! Azt hiszem, ehhez nincs szükség semmilyen kommentárra! Vonják le a következtetést a kedves Olvasók!