FELÚJÍTOTT VILÁGHÁBORÚS EMLÉKTÁBLA

    Idén, augusztus derekán visszakerült az adai temetői kápolna keleti oldalára az az első világháborús emléktábla, amelyik a Nagy Háború adai hősi halottainak emlékét hirdeti. Az idők folyamán a tábla annyira megkopott, részben deformálódott (meggörbült), hogy olvashatatlanná vált és tartani lehetett attól, hogy leesik és eltörik. Hosszabb ideje kerestük a felújítás módját, mígnem ez év elején az adai első és második Helyi Közösség tanácsai Gecse István, Varga Elfride és Király János kezdeményezésére elfogadták a költségek viselését. Menet közben hozzájuk csatlakozott még Bilicki Zoltán polgármester is, így a község is viseli a költségek egy részét. Az adai ADAFERT kft műhelyében a két részből álló táblán konzervációs munka folyt, mert az volt a célunk, hogy ne új tábla készüljön, hanem a történelmi (műemléki) értékkel bíró régi táblát újítsuk fel, amire korábban nagyapáink, apáink és jómagunk is évtizedekig vethettük tekintetünket és így még hosszú időn át drága elesett hőseink igazi, és eredeti kegyeleti emléke lehet.

    Az emléktáblát eredetileg 1924. november elsején, mindenszentek napján leplezték le és szentelték fel a temetőben az adai elöljáróság, a hozzátartozók és a hívek jelenlétében. A templomi énekkar Piller György kántortanító szerzeményét énekelte, az ő harmóniumi játékával és előéneklésével:

Háborúban elesett hősök emlékének szentelésére

1.
Íme, itt e márványtáblán
Be van vésve a nevük
Kiknek valamennyiünkért
Kifolyt ifjú hős vérük.
Sír itt szülő, özvegy, árva,
S párja vesztett hű ara,
Ó, de kedveseik porát
Idegen hant takarja.

2.
Ó, ti drágák, akárhol is
Nyugosztok föld mélyében
Emléketek örökké él
Szerető szíveinkben.
Jézus, megváltó Istenünk
Nyissad meg szép egedet
S add, hogy ezen kimúlt hősök
Lássák dicsőségedet.

Ada, 1924. XI. 1. Piller György

A vers szerzője

    A táblán 207 hősi halott adai ember neve szerepel, aláírásban pedig a BESLIN név áll, aki nem más, mint dr. Dimitrije Bešlić adai ügyvéd, aki feleségével, Varga Margittal összhangban a táblát állíttatta. Ők Adán igazi „álom házaspárnak” számítottak és kiemelkedő, jelentős közszereplők voltak.

Az emléktábla felállítói

    Mint tudjuk, az idei év a Nagy Háború (ahogy az első világháborút általában nevezik) kitörésének 100. évfordulója. 1914. július 28-án jegyezte le ugyanis Momčilo Đurašković jegyző azt a Nišbe (a Szerb Királyság akkori háborús székhelyére) Bécsből érkező, francia nyelven írt táviratot, amelyben Berchtold gróf, külügyminiszter közli, hogy a Monarchia „jelen pillanattól kezdve Szerbiával szemben hadiállapotban levőnek tekinti magát.” Így mondhatjuk, hogy a Nagy Háború lényegében Nišben kezdődött, mert a jelzett napon, 12 és 13 óra között Nikola Pašić, az akkori szerb minisztertanács elnöke az ottani  Hotel Európában vette át és olvasta el a telegramot és csak ennyit mondott: „To smo i očekivali“ (Ezt vártuk is.)
    Előzőleg a Monarchia sajtójában nagy publicitást kapott I. Ferenc József császár ’érzelmes’ vallomása, amelyből idézek:
    „Ebben a komoly órában tudatában vagyok elhatározásom egész horderejének s a Mindenható előtti felelősségnek.
    Mindent megfontoltam és meggondoltam. Nyugodt lelkiismerettel lépek a kötelesség útjára.”
    ... és kitört a háború, a népek egymásnak estek, mentek a frontra a magyarok, a románok, a szlávok, a szászok, a cigányok, a zsidók és az osztrákok, no meg a szerbek és a világ többi népei.
    Milyen operettnek indult! – a vidéki fiú útra kelt, hogy eljusson oda, ahova soha nem jutott volna el, túl a sok-sok szomszédfalun, városokon át egészen a Monarchia pereméig, vagy még azon is túlra Galíciába, vagy a másik pereméig Isonzóba, Doberdoba, Taljánországba, meg „istentuggya hová”. Milyen egyformák és mégis milyen különbözőek voltak valamennyien! Milyen nagyszerűek, fiatalok, szépek is voltak ezek a fiúk! – Ezek a kadétjelöltek, kadétok, hadapródok, hadnagyok, batallionok és mind, mind valamennyien... és milyen szerelmesek, álmodozók meg hiszékenyek voltak mind, mind! …ezért aztán mennyi, milyen nagy árat fizettek!
    Operettből tragédia... És nem is sejtették, hogy oda lesz az ifjúságuk..., hogy ez lesz a haláluk.
    Bevonuláskor 1914. nyarán Vilmos német császár még azt mondta katonáinak, hogy mire lehullnak a falevelek, itthon lesznek, de aztán nem így lett, hanem rájuk tört a szomorú valóság, a végtelen borzalom. Ebben a stimmungban született a Nagy Háború számomra legszebb katonadala is:

Ha kimegyek a doberdói harctérre,
Feltekintek a csillagos nagy égre.
Csillagos ég merre van a magyar hazám,
Merre sirat engem az édesanyám?

Én Istenem, hol fogok én meghalni,
Hol fog az én piros vérem kifolyni?
Itália közepében lesz a sírom,
Édesanyám, arra kérem, ne sírjon.

Feladom a levelem a postára,
Rátalál az édesanyám házára.
Olvasd anyám vérrel írott levelemet,
Doberdónál hagyom az életemet.

Édesanyám nem írok több levelet.
Puskagolyó lőtte el a szívemet.
Eltemetnek az erdei gyönygyvirágok,
Megsiratnak a falumbeli leányok.

    Olyan adai tábori levelezőlapról is tudunk, amelyen a családfő – érezve közeli elestét – végrendeletét írta meg, de kuriózumként megemlíthető a szintén adai gunarasi Teleki Ferenc tábori lapja is, amelyet egy fénykép hátuljára írt humoros, groteszk szöveggel, ami már előrevetíti tragikus halálát:

    Kelt 1917. III. hó 20 Teleki Ferencz IR No32 Tehom Feld post

    Kedves szüleim. Itt küldök egy tábori fényképet, egy ezer hónapos fa mellett tábortűznél melegszünk Galicziában. Igen hideg volt, a kép nem valami remek. De azért emléknek megfelel. Kedves szüleim, most úgy melegszünk mint a makkdisznó  kártyán. Ezt úgy őrizzék, mint a talizmánt, hogy én ott a tuskón ülök, két szakállas káplár van köztünk.

    Öreganyám, Jablonczki Mária, az öregapám, Király Mátyás (az emléktáblán a középső sorban az első) berukkolásáról mesélve, könnyező szemét törölgetve, sokszor idézte nagyapa keserves, búcsúzó szavait a berukkoláskor:

"El kell menni, nincs mit tenni..."

---

GONDOSAN KELLETT BÁNNI A TÁBLÁVAL

    A temetői emléktábla felújítását az ADAFERT kft végezte, benne is egy kézügyességéről és nyugalmáról ismert fiatal munkás, Topolcsányi István, akivel munkatársai társaságában a vállalat telephelyén beszélgettem. Elmondta, hogy a tábla meglehetősen megviselt állapotban volt, az idő hatására mind a két része megteknősödött, így kizárólag kézi munkával lehetett rajta dolgozni. Először le kellett csiszolni, amikoris örömére megjelentek a márvány mintázatai, majd a betűket ki kellett mélyíteni, mert az idő múlása nemcsak a festéket, hanem a márvány felületét is lemarta. Mikor a tisztítás megtörtént, autó lakkfestékkel kirajzolta minden név betűit. A márvány pórusai csak úgy itták a festéket, így remény van arra, hogy most ez a tábla nagyon sokáig fog tartani. „Újabb száz évig!” - szóltak közbe a vállalat vezetői, akik szintén bekapcsolódtak a beszélgetésbe.

Topolcsányi István, az Emléktáblával

    A türelmes felújítási műveletek után a táblát fémlapra, majd alumíniumkeretre erősítették, és úgy szerelték vissza a helyére. Az összeillesztésnél látszanak a görbületek, de kisimítani nem lehetett, mert elpattanhatott volna. A tábla után most már az 1880-ban épült kápolna felújítása következhetne, ha lenne rá elég pénz. Hiszünk azonban a készséges adakozókban, és bízunk, hogy belátható időn belül erre is sor kerül!

Király János