Ezt el kell mesélnem!

    Kívánságom teljesítette a Dunakömlődön élő kedves nagybátyám, Lajkó János, amikor elkísért és körbevezetett a paksi Atomerőmű látogató központjában, és ennek kilátójából igyekezett megmutatni az onnan még távolra eső gigantikus üzemet.
    János és felesége, Piroska ma már az atomerőmű nyugdíjasai. Sokat mesélnek a cégnél töltött éveikről. János, pécsi munkahelyét feladva, 1978-ban kezdett dolgozni az erőmű kalorikus osztályán, majd a turbina-gépész szakma elsajátítása után feladatai közé tartozott a kis- és nagynyomású levegőrendszer, a dízelgenerátorok, a gépházi szellőzőrendszerek, a vízkiviteli mű és a nitrogénüzem gépi berendezéseinek üzemeltetése. Piroska természetesen vele költözött és először elszámolóként, majd diszpécserként dolgozott, de később külső üzemi operátori munkakörbe került: a vízkiviteli műből szolgáltatták a vizet az erőmű területére.
    – Nagyon szerettük a munkánkat, és egyáltalán nem bántuk meg, hogy mertük újrakezdeni az életünket Pakson és egyben itt az erőműben egy meglévő munkaviszony feladásával. Kaptunk lakást, megtanultuk a munkánkat és nem bántuk a műszakozást. Biztos jövedelemforrást nyújtott nekünk, és persze ott az otthon ahol a megélhetés. Soha nem jutott eszünkbe, hogy munkahelyet cseréljünk, vagyis az, hogy itt hagyjuk az erőművet! Nyugdíjasként is elégedettségünket fejezhetjük ki! – mondták minden alkalommal és egyetlen-egyszer sem hallottam panaszos megjegyzést tőlük a volt munkahelyükkel kapcsolatban.
    Mindezek után nagyon szerettem volna közelebbről is szemügyre venni – már amennyire lehet – a paksi Atomerőművet. Szabadságidő alatt, nagybácsi látogató alkalmával sor is került erre. János valóra váltotta a kívánságom: elvitt oda.
    A Tájékoztató és Látogatóközpont felé vezető úton olyan világhírű tudósok mellszobrai mellett sétáltunk el, mint Teller Ede, Hevesy György, Wigner Jenő, Neumann János, Szilárd Leó, Kármán Tódor és Marx György. A Látogatóközpont tetején levő kilátóból érdekes látványt nyújtanak az erőmű épületrészei, amelyek mint hatalmas színes dobozok, rendezett elhelyezkedéssel illeszkednek egymáshoz. János igyekezett megnevezni minden részletet, amit a kupolából láthattunk, és még arról is beszélt, ami ezen túl van. Persze, neki könnyű volt felidéznie az ismerős üzemet, hiszen mintegy 29 évet töltött itt szinte a kezdetektől. Minden részlet tudója.
    Bent az Atomerőmű és a Duna kapcsolatát megfogalmazó hatalmas akvárium fogad és helyezi a félelmetes építményt megközelíthetően barátságossá. Benne a folyó élővilágát idéző növények és állatok eleven képviselői a nukleáris létesítmény természetközpontú üzemeltetést sejtet, csakúgy, mint az erőmű közvetlen környezetében létesített Ökopark, melynek létrehozásával is bizonyítani kívánták azt, hogy az erőmű működése nem káros a környezetre. A Látogatóközpont kiállítása információk sokaságával ismerteti a nukleáris energia alkalmazását, és eligazítást nyújt a helyzetéről. János magyarázta és egészítette ki a képek, makettek és más eszközök által szemléltetett üzemet, melyekkel igyekeznek látogató-közelbe hozni a nagy színes dobozok (így neveztem meg előzőleg az erőmű épületrészeit) titkait.
    Sajnos, ez alkalommal elmaradt a bekukkantás az üzemi területre, hiszen oda előbb be kell jelentkezni, mégis nagy élmény volt a nagybátyám idegenvezetése a tőle már sokat hallott erőműben. Szerencsés, hogy megélhetést nyújtó munkahelye volt, és hogy emellett még szerette is, amit csinált Piroskával egyetemben. A paksi Atomerőmű nem feledkezik meg nyugdíjasairól, hiszen a mai napig kapcsolatot tart velük és tájékoztatja őket.
    Ezúton köszönöm meg Jánosnak még egyszer az augusztus 4-i élményt, és bízom benne, hogy mint nyugdíjas, egyszer hasonlóan fogok visszaemlékezni és mesélni én is egykori munkahelyemről!