Mi újság Völgyparton?
A zarándokok érkezése a templomba
Megújult Völgypart település központja az iskolaév kezdésére. Azaz csak a buszmegálló épületét festették át kívülről és belülről. A „Jár a malom” ünnepség szervezői szorgos munkájukkal szépítették, és új ruhába öltöztették az épületet. Az adai Önkormányzat támogatásából származó pénznek abból a részéből, amely az ünnepségből megmaradt, a buszmegálló külső-belső átfestésére, valamint egy tartalék vízpumpa motorjának felújítására használták fel. A Helyi Közösség tanácsa is támogatta ezt a kezdeményezést, és szeptember elsejére meg is valósult. Többnyire az iskolás gyerekek veszik igénybe az épületet nap mint nap egész éven át. Egy ilyen közös összefogással sikerült felújítani és szebbé tenni a település központját, valamint egy tartalék vízpumpa motorrészt biztosítani, ha gondok merülnének a vízellátásban.
Gyalogzarándokok tisztelték meg már huszadik alkalommal a települést. A doroszlói zarándok csoport, mely szeptember 6-án indult el Moholról, valamint visszatérőben szeptember 9-én a Doroszlón megtartott kegyhelyi búcsúról, egy kis időre megpihent Völgyparton. Minden alkalommal betérnek a településnek Egek Királynője templomába, és imát mondanak el a helybeliekkel. Az idén felfiatalodott huszonnégy tagot számláló csoportot szeretettel fogadták és megvendégelték a helybeliek. A testben fáradt, de lélekben felfrissült zarándokokat egy kis üdítővel és édességgel és szeretettel látták vendégül a helybeliek.
Érkezésük mindig hagy valamit az ember szívében és bensejében. Ez az alkalom egyszer van évente, de mindig nagy-nagy izgalommal és szeretettel várja a kis település ezt a pár meghitt percet.
A zarándokok megvendégelése
Molnár József