Törökfaluban jártunk
Szia disznótor!

    Tíz disznó nyilvános levágásával Törökfaluban február 14-én bonyolították le a 7. (Kárpát-medencei) Böllérbarát-találkozót, amelyen tíz disznóölő és feldolgozó böllércsapat (ADAI ÖNKORMÁNYZAT és I. HELYI KÖZÖSSÉG, MOHOL, TÖRÖKFALU, ERZSÉBETLAK − BELO BLATO, illetve a magyarországi BOGYISZLÓ és AKASZTÓ, az erdélyi CSERNÁTON és CSÍKCSICSÓ, valamint a németországi SCHLITZ) főképp saját hagyományaik szerint mutatták be ezt a jellegzetes (téli) népi sertésfeldolgozást.
    − Úgy emlékszem, e nemzetközi böllértalálkozó ötletét a magyarországi, bogyiszlóiak vetették fel, hogy testvértelepüléseink lakói, közülük is főképp a fiatalok ismerkedjenek meg ezzel a néphagyománnyal és gasztronómiai látványossággal – mondta Berze Tibor főszervező, a törökfalusi helyi közösség tanácselnöke. − Majdnem minden résztvevő csapat saját hagyományainak megfelelően mutatta be a disznóvágást. Az erdélyiek, Csernáton és Csíkcsicsó az orjára való bontást mutatták be, míg a többieknél főként a karajra való bontást láthattuk.

    − Mindebből a törökfalusiak derekasan kivették részüket, hisz mi már második alkalommal voltunk a házigazdák, így most is mi biztosítottuk a helyszínt, a felszerelést és az alapanyagokat, beleértve a 10 sonkást is – mondta Tibor, aki e közben majd 50 fős kiszolgáló csapatot vezetett és szinte minden résztvevőnek, ide látogató vendégnek lesték minden kívánságát, mozdulatát.
    Hogy őszinte legyek, én (a riporter) legjobban a hagyományos, szalmapörköléses disznóvágást lestem és ezt, az ötven évvel ezelőtt nálunk is széleskörűen alkalmazott pörkölési módot itt Törökfaluban most csak az erdélyi, csernátoni csapat mutatta be, amiért nagyon hálásak vagyunk nekik! Ők voltak azok, akiknek egyöntetű, erre a célra készített kötényeik is voltak, melyek felirata Honné‘ tudod, hogy székely vagy? Majd ott is a válasz, a székely zászló és a Székelyföld felirat, no meg rovásírással a lakhely, Csernaton neve! (Amikor elolvastam, igencsak meglepődtem: nem jobbról balra, hanem mostani írásmódunknak megfelelően balról jobbra hímezték a rovást! Hogy miért, azt ők biztosan tudják: mert így is lehet!)
    Ettől függetlenül eredeti, orjára történő disznóbontást mutattak be, minek során a hátára fektetett állat lábait kihasították, majd hasra fordították és a gerincoszlop két oldalán, hosszában átvágták a szalonnát, majd a nyakszirttől a fülek alatt a szájig bemetszették. Ekkor választották le a fejet is. Egy fejszével elválasztották a gerincet a bordáktól és a gerincoszlopot a farokkal együtt kiemelték, két oldalt lefejtették a szalonnát, majd kétfelé terítették az oldalast és kiszedték a belsőségeket. Ezután következett a háj lefejtése. Utána kivették az oldalasokat, és így a terítéken (szalmán) csak a szalonna maradt az állal.
    Láttam, sok nézője akadt e begyakorolt műveleteknek és bizony nem egy szemlélődő adai kocaböllér mondta is nekem, hogy ilyet most látott életében először!
    A másik eljárás a karajra bontás, amikor a (gázzal) megpörkölt, megmosott disznót a hátára fektették, lemetszették a fejét, és a hasát hosszában felvágták, kivették a belet és a belsőségeket, majd a gerincet pontosan középen kettéhasították. Utána ugyanígy a szalonnát is kettévágták, mire az egyik böllér elkiáltotta magát, hogy “nagyot nevessetek, hogy vastag legyen a szalonnája!” A gerincvágás (karajra vágás) műveletét nagy késekkel, a csontoknál bárddal végzik. Ezután került a féldisznó a bontóasztalra, ahol további fő részekre (fej, tokaszalonna, háj, oldalas, sonka, szalonna, csülök, köröm) bontották. A két "féldisznóról" lefejtették az oldalast, kivágták a szalonnát, majd a karajt, és a sonkákat. Tehát még egyszer, ha a gerinc egyben marad az az orjára bontás, ha hosszában ketté van hasítva, vágva, az a karajra bontás.
    A karajra való bontás magas technikáját az adai I. Helyi Közösség csapatában Bálizs Miki böllérmester mutatta be, és ezért ő is elismerést érdemel.
    Meg kell még említeni, hogy a Csernátoni csapattal jött egy kürtőskalács készítő-sütő fiatal házaspár is, akik a bemutató egész ideje alatt kürtőskalácsot gyúrtak, nyújtottak, tekertek és sütöttek, de olyan egyedi eszközökkel, finoman és eredeti módon, hogy fogásaikat még az adai Koós-tanya itt lévő tulajdonosai, Timi és Dezső is eltanulták, és jövőbeni vendégfogadásaik alkalmával majd ők is alkalmazzák.
    Különben nem kell titkolni, hogy egy-egy disznóölés horrorisztikus jelenetek sorozatából áll – különösen, ami a leszúrást illeti –, mégsem tiltják el a falusi gyerekeket szüleik a gyakran másfél-kétmázsásnyira fölhizlalt sertés kivégzésének látványától. Ellenkezőleg: a család apraja-nagyja, sőt, a szomszédok, és a barátok is segédkeznek a hagyomány szentesítette, véres szertartáson. Az áldozatot senki sem sajnálja, hiszen azért hizlalják, hogy elegendő hurka, kolbász, sonka, szalámi, szalonna, oldalas és egyéb finomság töltse meg az éléskamrákat, vagy a mélyhűtőket.
    Az előző oldali képen látható böllér – az állat leszúrására és földarabolására szakosodott hentes – olyan elégedetten mutatta föl áldozata levágott sonkáját, vagy éppen a fejét, mint az öntudatos vadász a trófeáit; pedig ő nem a szoba falára kiakasztható agyarat vagy agancsot, hanem a húsvéti menü alapanyagát tartja a kezében.
    Talán azért is született annyi durva vicc és lealacsonyító képzettársítás a disznók rovására – még irodalmi művekben is –, mert az ember csak így tudott felülkerekedni háborgó lelkiismeretén, amiért kizárólag táplálékforrásnak tekinti a szűkös-bűzös ólba kényszerített, mozgáshiányos életre kárhoztatott, balvégzetű állatfajtát, amelyet például a zsidóknak vagy mohamedánoknak – „tisztátalanság” miatt tilos is fogyasztani!

Egyenlőre még a földön, de higgyék el, ez is repül, az is repül… a helikopteres-videós Varga Rolf és Göblös Péter, meg a Bogyiszlói csinos boszorkány, az egykori disznótorok alakoskodó velejárója

     A nagyüzemi sertésfeldolgozók és a vágóhidak korában már faluhelyen is ritkábban vágnak háznál disznót, − de ahol mégis, ott azért megadják a „végtisztességet” a lakomaasztalon föltálalt áldozatnak. Tornak nevezik a november 30-a után, disznóölő Szent András napjától mind gyakoribb disznóvágást követő vacsorát. A háziak és vendégeik az egész napi kemény munka (a pörkölés, a feldarabolás, a töltés, a tartósítás) után evéssel-ivással, az „egy kolbász – egy nóta” menetrendet követve temetik magukba az áldozati állat testét. Sok helyütt cigányzenészek, ott Törökfaluban pedig fiatal, piros kabátos zenészek húztak tust a leölt disznók emlékére.
    Nahát!
    Újabban tehát ilyen böllér-fesztiválokon és kolbásztöltő-versenyeken ápolják a sertésfeldolgozás ősi hagyományait. Csakhogy a tömegrendezvényeken éppen a családiasan meghitt búcsúlakoma és a disznóáldozat lelkiismeret-könnyítő végtisztességének emléke merül lassanként feledésbe. 
    Ui.: Nem mehetünk el szó nélkül a tény mellett, hogy a böllértalálkozó kísérőrendezvényei keretében az adai Pozsgai Péter pálinkafőző huszonegy FLABENA nevű pálinkakülönlegességet állított ki, amelyeket meg lehetett kóstolni és vásárolni is, minőségét pedig a helyszínen a zentai Pálinka Lovagrend szintén jelen lévő képviselői is tanúsították. Ugyancsak hasonlóan csábító bor-kollekciót mutatott be a Bálint Imre, a horgosi Tévedő Bálint Pincészet tulajdonosa is, mellettük pedig az adai Nagy László rakta ki vevőkre váró, bámulatra méltó égetett fa-dísztárgyait.
    A böllér-találkozót – rajtunk kívül – az egyre népszerűbb Korzó, Göblös-apa-fiú adai videócsapat örökítette meg, Varga Rolf pedig a maga építette, hatmotoros helikopter drónnal légi felvételeket is készített, amit Péter összemontírozott és a Facebookon  akárki, akármikor megnézhet.

A találkozón résztvevő települések polgármesterei és a házigazdák:
Bilicki Zoltán - Ada, Hans Jürgen Schäfer - Schlitz, Suhajda Antal - Akasztó, guggol Tóth István - Bogyiszló, Zoran Dragin - I. HK Ada, Újházi Zsolt József - Kaskantyú, Becze Attila - Csíkcsicsó, Berze Tibor - Törökfalu HK, Bölöni Dávid - Csernáton

Szöveg és képek Király János