128. Zöld levél
Az év hala 2011-ben a KŐSÜLLŐ

    A Magyar Haltani Társaság három őshonos fajt állított jelöltként az idei év hala címért indított versenyben (sujtásos küsz, réti csík) és végül a nagyobb folyó- és állóvizeinkben honos kősüllő – smuđ kamenjar Sander volgensis (németül Wolgazander, angolul Volga pikeperch) lett a győztes. A kősüllő küllemében a süllőkhöz hasonlít, csupán méretében kisebb, ám nevével ellentétben nem csak köves aljzatú vizekben, hanem iszapos helyeken is megél.
E halfaj védelemre szorul, hiszen élőhelye igen korlátozott: Európában csak a Fekete- és a Kaszpi-tengerbe ömlő folyók alján találkozhatunk vele. Itthon nagyobb tavainkban és folyóinkban is megtalálható, de előfordulása nem gyakori. A Kaszpi-tenger és a Fekete-tenger környékének édesvizeiben őshonos, és csak a XIX. században kezdett nálunk feltűnni. „A kapófogak nélküli, erőteljes harántcsíkozású kősüllő régebben elég gyakori volt a Tiszán, ma inkább a DTD nagycsatornáin (padénál) gyakori, a Tiszán meg nagyon ritka.” – áll neves hal- és horgászszakértőnk, Guelminó János az 1991-ben kiadott Zenta és környékének állatvilága című könyvében.
    Magyarországon a Balatonban és a nagyobb folyókban találhatók állományai. Még a következő országokban is megtalálható: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvát-ország, Moldova, Montenegró, Oroszország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna. Oxigénigénye kisebb, mint nagyobb rokonáé, így érthető, hogy az iszapos vizet is jobban elviseli. A magyarországi horgászrekord 40 cm –3,2 kg. A legkisebb kifogható méret 20 cm. Tilalmi idő: III.01 – V.31.

Az év vadvirága 2011-ben a LEÁNYKÖKÖRCSIN

    A botanikusok az idei évtől megválasztják Az év vadvirágát is – olvasható a Greenfo internetes portálon.
    Tudjuk, a kezdeményezés célja, hogy évről-évre ráirányítsa a figyelmet egy látványos és veszélyeztetett vadon élő virágos növényünkre. A magánkezdeményű ötletet követő internetes vita, majd szavazás eredményeként 2011-ben, a leánykökörcsinre (Pulsatilla grandis) esett a választás. A kora tavasszal virító leánykökörcsin megkapó szépségű növény, melyet sokan ismernek, szeretnek. A kékesibolya különböző árnyalataiban játszó feltűnően nagy virágok a még szalmasárga, látszólag élettelen gyepekben mindenkinek felejthetetlen látványt nyújtanak. Kökörcsin szavunk ótörök eredetű, az elfogadott magyarázat szerint a „kök”, azaz kék szóból ered. A nemzetség tudományos neve – Pulsatilla – a harang alakú virágokra utal (pulsare = rázni, harangozni); a leánykökörcsin pedig tudományos fajnevét – grandis – feltűnően nagy virágai után kapta. Számos népi elnevezése – lókökörcsin, kikirics, kükörics, tikdöglesztő, alamuszvirág, kokasharang, varjúkikerics – arra utal, hogy a magyar nép egyik régtől fogva jól ismert vadvirága. A növény minden része mérgező, de a népi gyógyászat egykor felhasználta: a virágából és leveléből készült teát asztmás görcsök és fejfájás csillapítására, valamint vesebetegségek, köszvény, csúz gyógyítására is alkalmazták. Egy 16. századi kódex tanúsága szerint juhok himlőjét gyógyították vele és festéket készítettek belőle.
    Nálunk (a Szelevényi-erdő, Csóka környéki legelők) a leánykökörcsin mellett további 4 kökörcsinfaj – a tátogó, a magyar, a fekete és a Zimmermann-kökörcsin – fordul elő. Mindegyik védett növény.

Király János