FIATALOK ÍRJÁK
MLADI PIŠU

MENTSÜK MEG A FÁKAT, MADARAKAT ÉS A FOLYÓKAT!

    Napjainkban egyre több fa, és madár pusztul el, valamint folyó szennyeződik be, csak azért, mert nem figyelünk oda a szemetelésünkre.
    Egyre több gyár épül, a gyárak pedig rengeteg füstöt bocsátanak ki. Eddig a rengeteg fa meg tudta szűrni a levegőt, de most már egyre kevésbe.
    Ne dohányozzunk, mert azzal ártunk, nem csak a magunknak, hanem a környezetünknek is. Próbáljunk meg megszabadulni a káros füstöktől, mert a légszennyezettség miatt hamarosan elpusztulnak a fák, és utána a madarak, és minden állat. Ezek nélkül pedig nincs élet az egész földön.
    Ezen kívül figyeljünk oda a vízre is, mert még a víz sem tudja elnyelni a sok hulladékot. Ha pedig a víz elszennyeződik, akkor nem lesz ivóvizünk. Ám víz nélkül nincs élet a földön. Csak egy kicsit figyeljünk oda, mert ha mindenki csak egy kicsit is odafigyel, akkor már több tonna szeméttől szabadítjuk meg az összes vizeket. Az pedig nem kevés. Vigyázzunk, hogy a szemetünket osztályozó kukákba gyűjtsük. Ne szennyezzük be a vizeket!
    Én azt mondom, hogy vigyázzunk egymásra, és a természetre. Mentsük meg a fákat, a madarakat és a folyókat!
    Mentsük meg a Tiszát és a Dunát! A sólymokat, sasokat, a bükkfákat, a tölgyfákat, az esőerdőket! Remélem, hogy megmaradnak az erdők, mert azok nagyon szépek, és nagyon jó érzés az erdő állatait látni, és az otthonukban sétálni!

Karácsonyi Áron 5d,
Cseh Károly Általános iskola, Ada

EGY ROSSZ NAPOM

    Én nem igazán hiszek a babonában, de az igaz, hogy a következő esemény 13-án történt. Méghozzá pénteken.
    Előző napon elhatároztam, hogy másnap korán kelek. De valahogy nem hallottam meg a vekkert, így későn ébredtem. Amikor kimentem a nappaliba, ránéztem az órára.
    – Hét óra – motyogtam fáradtan. – Hét? Elaludtunk!
    – Mi az? – cammogott ki Nikola a gyerekszobából.
    – Elaludtunk! – idegeskedtem.
    – Az jó, – ásított majd visszafeküdt az ágyba. – Akkor alszok még egy kicsit!
    Apa persze ezt nem hagyta. Én meg a gyors készülődés után elindultam a suliba.
    Az ég szomorkásan tekintett rám. A felhők is búsan haladtak. Valahogy senkinek sem volt kedve mosolyogni. Már a madarakat sem lehetett hallani. Csak egy árva, ártatlan kis veréb üldögélt az egyik fán. A fa éppen új ruháit próbálgatta. A sárgát, a barnát és a narancssárgát. A zöldet már elavultnak tartotta.
    A szemafornál épp egy kamion ment az úton, nagy kerekeivel lecsapta az új nadrágom.
    Mérgesen mentem tovább.
    Szerencsére nem késtem el, és a felelést is megúsztam.
    Már azt hittem, vége a szerencsétlenségemnek, amikor a szünetben Aliz felé fordultam, és hasra estem egy táskába.
    – Aúúú! – jajgattam.
    – Jól vagy? – kérdezték a többiek.
    – Azt hiszem!
    A második nagyszünetben mindenre figyeltem, nehogy megsérüljek, vagy esetleg még rosszabb történjen velem. De bizony, most meg az uzsonnámat ejtettem ki a kezemből. Azt a finom, sajtos, uborkás, kecsapos szendvicset!
    A többiek csodálkozva néztek rám, hogy mi van ma velem.
    – Á, csak rossza napom van!
    – Veszem észre! – sóhajtott fel Rita.
    – És úgy láttam, hogy a matekot sem hoztad el.
    – Jaj, ne!
    Ez a nap eddig még nem ismétlődött meg, és remélem, nem is fog!
    De azt hiszem, kezdek hinni a babonában!

LAŽI

Imam osećaj
Da neko želi
Nešto da mi kaže.
Rado ću ga slušati,
Samo da ne laže.

Ne volim ljude dvolične
Njima su lukave lisice slične.

Volim kada vlada pravda stroga,
uvek kažem:
„Čovek treba da se brani od toga i toga.“
Ne volim kada neko nešto krije,
onda izgubim poverenje u njega
i ako kaže da nešto jeste,
ja znam da nije.

Sara Todorović, 6a
Osnovna škola „Čeh Karolj“ Ada

KEDVENC KÖNYVEM

    Rengeteg könyvet olvastam már, és nagyon is szeretek olvasni, mint a családom legtöbb tagja. Ezért is volt nehéz kiválasztanom egyet, amiről írhatnék.
    A választásom az Anya nélkül soha című könyvre esett, amit Sharon Creech írt. Mikor először a kezembe vettem, azt gondoltam, na, ez milyen unalmas könyv lehet! Rosszul gondoltam…(Tanuljátok meg, ne a borítójáról ítéljétek meg a könyvet, és ez szó szerint így igaz!) A könyv fedőlapján egy lány látható, a főszereplő. A hátoldalán pedig leírja a cselekmény rövid tartalmát, és egy kis utóiratot az íróról, mint ahogy lenni szokott. Ebben a kis szövegecskében az állt, hogy nagyon megható a vége, és sírni fogok. Hehe! Én sírni?! Majd meglátjuk!
    Az eleje számomra kicsit unalmas volt. Az egész történetet a lány egy utazás alatt meséli el a nagyszüleinek. Az anyukáját mennek felköszönteni a szülinapján. Tehát, az anyuka hirtelen eltűnte után, Salamanca és az apukája elköltöztek imádott farmjukról, Bybanksról. Ott találkoznak egy nővel, aki az apja barátnője, és akit Sal igazán nem bír. A neve Margaret Cadaver. Majd a leányzó megismerkedik Phoebevel, akivel egy életre szóló barátságot kötnek. És csak ezután kezdődnek az igazi kalandok!
    Feltűnt az „őrült” aki különböző leveleket hagyott nekik. (Közben mind közelebb kerülnek Lewinstonhoz.) Később Pibi anyja is eltűnik, majd kiderült, hogy az a bizonyos „őrült” a fia. Nem hittem, hogy a vége ilyen szomorú lesz. A nagyija meghalt egy kígyómérgezés során, anyja pedig egy autóbalesetben vesztette életét. De, valami jó is van ebben a dologban. Sal összejött pasijával, Bennel.
    És itt jön a nagy kérdés! Bőgtem-e?
    Hát, egy picikét meghatott a dolog…Ez a történet fantasztikus. Egyben vidám és szomorú is. Szívemből ajánlom mindenkinek, keressétek meg könyvtárakban, boltokban, mert megéri.
    Mély nyomot hagyott bennem. Talán ez volt a legjobb könyv, amit eddig olvastam.

Fehér Orsolya, 7c
Cseh Károly Általános Iskola, Ada

EZ VAGYOK ÉN

    Én egy tipikus tizenhárom éves lány vagyok, sok problémával.
    Először nézzük a fejem. Hát, a hajam barna színű, és van benne két szőke tincs. Szerintem a nap szőkítette ki ennyire, de sokan hitték azt, hogy besatíroztam a hajam. A fülemnek jó alakja van. Gondolom, nincs távol a fejemtől, hogy szégyelljem. Az orrom nem nagy, és nem is kicsi. A bajom csak az vele, hogy mindig ott jelennek meg a nagy piros pattanásaim. Meg a homlokomon… Szerencsére, ez csak kamaszkorom idején lesz így. Na, nézzük tovább! A szám. Az ajkam se túl nagy, se túl kicsi. Szóval, nekem megfelelnek.
    A következő a kezem és a karom. Nem szeretem az ujjaim, mert kicsit dagik. Már többen mondták, úgy érdekességből, de nem akartak megbántani. Én szeretném a körmöm növeszteni, de anyu nem díjazza, meg, mivel zongorázom, nem ajánlatos a nagy köröm. A karom elég hosszú, és a testem is, ezért most már a legkisebb felnőtt méretet kell vásárolni nekem a blúzokból.
A lábaim. Hát igaz, hogy sokan mondták már, szép lábam van, még csak nem is nagy. Inkább hosszú. Mégsem szeretem a combom. Sajnos, valahogy mindig összeverem magam, vagy ha mégsem, akkor a szúnyogok csipkodnak össze. Ezért mindig kék-lila foltos, vagy piros pöttyös vagyok. Ez csak nyáron hátrányos, mikor mindig rövidnadrágban, vagy szoknyában vagyok.
    Legalább nem vagyok lúdtalpas! Szerencsére bokasüllyedésem sincs. A termetem középmagas a korosztályomhoz képest, úgy, hogy meg vagyok vele elégedve.
    Most, hogy így átgondoltam, nem is vagyok olyan szörnyű, mint ahogy gondoltam. Bár nagyon-nagyon szívesen megszabadulnék a nagy, piros pattanásaimtól!

Urbán Aliz, 7c
Cseh Károly Általános Iskola, Ada